Az oroszok tengereként is ismert Bajkál-tó 27 szigetet dédelget, melyekből a legnagyobb az Olhon-sziget. A tó szívének dedikált szárazföld békés és gyéren lakott, felszínét a sztyeppe és fenyőerdők váltakozása teszi izgalmassá. A természeti kincsekben gazdag terület egyik előnye, hogy a fejlődő turizmus ellenére még mindig őrzi érintetlenségét. Itt az idő valahogy… megállt.
A sziget nagy részén nincs kiépített csatornarendszer, az utakról hiányzik a burkolat, nem korlátozzák a vadkempingezést, és a ki- és bejutást is a szigetlakók által fenntartott komppal oldják meg. Azonban a sziget mágikusan vonzó erejének nehéz ellenállni.
Túlvilági lakhelyek
Az ősidők óta burjátok lakta szigetnek sámánisztikus erőt tulajdonítanak a helyiek, szinte mindegyik hegynek, sziklának vagy barlangnak megvan a maga legendája. A kultúra iránt érdeklődők különleges történeteket hallhatnak a helyi sámánoktól, de az erre fogékonyak részt vehetnek szertartásaikon is. Olhon e tekintetben is egyedülálló úti célnak számít.
A sziget legnagyobb városának, Khuzhirnak a tövében található a Sámán-szikla, amely kultikus szerepet játszik a lakosok életében. A hiedelmek szerint a két sziklacsúcsból álló természeti jelenségnek nem szabad a közelébe menni, megmászni vagy hangoskodni körülötte, hiszen ezzel megzavarnánk a belsejében élő szellemeket és istenségeket. A szájhagyomány arról is beszámol, hogy a szikla mágikus erejében maga a nagy Dzsingisz Kán is hitt, aki elzarándokolt ide, hogy fejet hajtson az isteneknek. A sztálinista időkben pedig, mint sámánista jelképet a szovjetek megpróbálták lerombolni, de a túl nagy távolságnak és a kemény hidegeknek köszönhetően erre nem került sor.
Olhon – a sziklákon túl
A túrázási lehetőségek a szigeten kimeríthetetlenek, indulj akár lóháton vagy szervezett vezetővel a volán mögött. A kilométerek leküzdésén túl azonban érdemes más elfoglaltságra is időt szánni. Ha épp nincs befagyva a Bajkál, akkor a bátrak meg is mártózhatnak benne. Az élmény pedig felejthetetlen, hiszen Földünk legmélyebb tava egészen 40 méterig enged áttekinteni felszínén. A parton sétálgatva pedig lehetőség van személyesen is találkozni nerpával, azaz a bajkáli fókával.