Az emberi élet nagy mérföldköveit minden kultúrában megünneplik. Az újszülött érkezése, felnőtté válás, házasság, majd a halál azok a fordulópontok, melyekhez rendkívül gazdag hagyományok és rítusok kapcsolódnak világszerte. Ezek egy része közismert: keresztelés, körülmetélés, érettségi, lakodalom és nászút, illetve a ravatalozás és a fekete gyász. Ám akad számos olyan szokás is, melyek furcsák és megdöbbentők. Most a születéshez kapcsolódó rítusokra vetünk egy pillantást.
105 napig nem érintheti a földet a balinéz újszülött
Az indonéziai Bali szigetén élő emberek hétköznapjait teljesen átszövik a tradíciók és rítusok. A balinézek élete a fény és a sötétség, az égi és az alvilági erők birodalma között zajlik óvatos egyensúlyban. A gyermekvárást és a születést számos, több rétegből álló rituálé szegélyezi, melyek mind arra szolgálnak, hogy az újonnan érkező élet a lehető legbiztonságosabb környezetben fejlődhessen.
A balinézek hiedelme szerint a megszülető gyermeknek van négy idősebb testvére: a vér, a magzatvíz, a köldökzsinór és a méhlepény. A köldökzsinórból gyakran készítenek karkötőt az újszülött számára, míg a méhlepény születését különös tisztelettel veszik körül. Ezt ari-arinak nevezik, és miután kikerül az anyaméhből, némi földdel, magzatvízzel és vérrel keverve banánlevélbe csomagolják, majd egy sárga kókuszdióhéjba helyezve elássák a lakóház lépcsője alá. Fiú gyermek méhlepényét a jobb oldalra, míg lányét a bal oldalra.
Az újszülött a tizenkettedik napon kapja meg első nevét, melyet aztán élete során többször megváltoztat majd. A névadó ünnepen áldozatokat mutatnak be Sívának és fiának, Kumara istennek, hogy elnyerjék jóindulatukat és védelmüket a kisded számára.
Egy balinéz újszülött élete első százöt napján nem érintheti a földet. Ez alatt az idő alatt szülei, testvérei, rokonai hordozzák. Amint letelnek a tilalom napjai, összesereglik a rokonság és hosszasan készülődnek a gyermek életének első nagy ünnepségére a nyambutanra. Brahman papot hívnak, aki szenteltvizet készítve megtisztítja a lakóhelyet, a családtagokat és a gyermeket is. Ekkor a gyermeket először állítják a földre és új nevet kap.
Az ördög ugrál az újszülöttek fölött egy spanyol faluban
Az észak-spanyolországi Castrillo de Murciában minden nyáron elszabadulnak az ördögök, hogy csecsemők fölött ugrálhassanak. Ez az El Colacho. A tradíció a 17. századig nyúlik vissza, azonban gyökerei ennél jóval korábbi, kereszténység előtti hagyományokhoz kötődhetnek.
Az El Colachot vagyis az ördög futását minden évben a pünkösd után tartandó katolikus úrnapja ünnepen rendezik. A falu utcájára matracokat helyeznek el, melyekre az előző évben született csecsemőket fektetik. Sárga és vörös ruhába öltözött férfiak jelennek meg, akik ostorral a kezükben rohangálnak a falu utcáin és csapkodják, sértegetik a járókelőket. Ők az ördögök, akiket rituálisan ki kell űzni, hogy minden bajt és rontást elvigyenek magukkal a pokolba. Az ördögök futását hangos dobszó kíséri és a falubéliek fújozása, szidalmazása. A sárga-vörös ruhás férfiak egymás után szökkennek át az eléjük lefektetett csecsemők felett, így magukkal sodorják a kisdedek eredendő bűnét.
Miután az ördögöket elkergették, a csecsemőket virágszirmokkal szórják meg és egy hagyományos, katolikus körmenet következik. Bár az ünnep szervesen hozzátartozik Castrillo de Murcia tradícióihoz, a katolikus egyház nem nézi jó szemmel a szokást. Tanításuk szerint ugyanis az újszülöttek bűnét a keresztség törli el és nem pedig holmi maskarás fickók ugrándozása.
Háztetőről dobálnak újszülötteket Indiában
Az indiai Mahárástra és Karnataka államok vidéki régióiban minden év decemberében összegyűlnek a helybéliek, hogy jó szerencsét és hosszú életet szerezzenek a közösség újszülöttjeinek. A cél érdekében a kisdedeket felviszik egy szentély vagy templom tetejére, ahonnan a pap, miután megrázta a csecsemőket, a mélybe hajítja őket. Az épület tövében férfiak állnak, középen egy hatalmas leplet feszítenek szét, mellyel elkapják az égből lepottyanó gyermekeket. Az egyik leghíresebb helyszín a Szolápur városában álló Baba Umer Dargah muszlim szentély, ahol ezt a szokást már vagy hétszáz éve gyakorolják.
A csecsemődobálás hagyományára szívszorító a magyarázat. A legendák szerint egy régen élt pír vagyis szúfi tanító azt tanácsolta a beteg, haldokló kisgyermeküket megmenteni óhajtó szülőknek, hogy építsenek egy szentélyt, majd annak tetejéről vessék alá gyermeküket. Ha elég nagy a hitük a Mindenhatóban, a zuhanó gyermek alatt egyszer csak egy lepedő fog megjelenni a semmiből, és meg fogja óvni az életét.
A régi időkben nagyon nagy volt a gyermekhalandóság és orvosi ismeretek, gyógyszerek híján csak a természetfeletti erejében bízhattak az elkeseredett szülők. Arról, hogy a hit e borzalmas próbatétele mennyiben jelentette a haldokló kisgyermekek gyors átsegítését a másvilágra, nem szólnak a feljegyzések. Minden esetre a szokás az idők során átalakult, és bár továbbra is a hit egyfajta bizonyítékának tekintik a rítust, a templom, illetve szentély tövében védő lepedővel gyűrűt formáló férfiak azt bizonyítják, hogy azért nem mindent bíznak a Mindenható döntésére.
Írta: Gueth Péter
a WanderWell túravezetője
