Beavatási rítusok minden kultúrában léteznek. A keresztelés, körülmetélés, érettségi, esküvő, de a hegtetoválás és a fültágítás, illetve még számtalan más rituálé és ceremónia szerepe is az, hogy a beavatandó személy egy közösség tagjává váljon. A test módosításával, megcsonkításával járó rituálék olykor elég hátborzongatóak.
A fiúk körülmetélése
A körülmetélés a pénisz előbőrének, a fitymának részleges vagy teljes eltávolítását jelenti. Hagyománya az egyik legelterjedtebb csonkítással járó beavatási rítus az egész világon. A legkorábbi történelmi feljegyzések több, mint 4000 évesek. Már az ókori Egyiptomban is alkalmazták, de Afrika számos törzsi kultúrájában ma is bevett szokás csakúgy, mint az ausztrál őslakosoknál. Egymástól annyira távoli civilizációkban is megtalálható, hogy feltételezhetően önállóan fejlődött ki és nem átvételről van szó.
A legismertebb a zsidó brit milá hagyománya és a muszlim körülmetélés. A zsidó újszülött fiúkat nyolc napos korukban, nagy ünnepség keretében metélik körül. Az afrikai maszáj törzsben ez a szertartás 7-13 éves kor között történik. Míg a zsidó vallásban a körülmetélés az Istennel való szövetségkötést jelenti, addig az iszlámban az Allahnak való engedelmességet fejezi ki. Érdekesség, hogy a kereszténység hajnalán a megkeresztelt újszülötteket is körülmetélték, ám ezt a hagyományt később elhagyták.

A szemfogak lereszelése
A fogreszelés beavatási rítusát mind Afrikában, mind Indonéziában megtaláljuk. A legismertebb a balinéz hagyomány a metatah, ami a szemfogak érzéstelenítő nélküli lereszelése. Ezt a serdülőkorba ért fiúkon és lányokon végzik el és szimbolikusan az állati ösztönöktől való megszabadulást és ez által a felnőttkorba való belépést jelenti. A lányoknál az első menstruációhoz kötődik, míg a fiúk számára akkor érkezett el a fogreszelés ideje, ha a hangjuk mélyülni kezd és kiserken az arcszőrzetük.
A balinéz metatah egy igen költséges ceremónia, melyet nem mindenki engedhet meg magának. Külső szemlélő számára az ünnepség felér egy pompás esküvővel. A szegényebb családok költségeit általában a helyi közösség vagy akár a kormányzat átvállalja.
Ha valakin egész életében nem végezték el a fogreszelés beavatási szertartását, akkor legkésőbb halála után teszik meg, mivel a balinézek szerint reszeletlen fogakkal nem lehet senkit eltemetni vagy elhamvasztani. Azoknak is át kell esniük a rituálén, akik nem balinézek, de egy balinéz családba házasodnak be.

Az ujjperc levágása
Valakinek az elvesztése, szerettünk halála komoly lelki kínokkal jár. Azonban vannak olyan népcsoportok, ahol a gyász miatti belső fájdalmakat fizikailag is megjelenítik. Új-Guinea Indonéziához tartozó nyugati részén élő dani törzs női tagjai közvetlen családtag halála esetén az ujjperceiket vágják le. Ez az ikipalin szertartása.
A danik úgy tartják, hogy a kéz egymástól eltérő ujjai olyanok, mint egy család. Közösen, együttes erővel tudnak feladatokat hatékonyan elvégezni. Ezért ha egy tagja meghal a családnak, az olyan mintha valaki az egyik ujját veszítené el.
Az ikipalint általában egy közeli rokon végzi. Először egy vékony zsineggel elkötik az amputálni szándékozott ujjpercet míg le nem áll benne a keringés. Miután elzsibbadt, egy éles késsel eltávolítják és a csonkot gyógynövénypakolással fedve bekötözik. Ma az ikipalin hivatalosan már tilos, ám mégis sok helyen ragaszkodnak a tradícióhoz.

A lányok körülmetélése
Ez az egyik legtöbbet vitatott és legmegosztóbb testcsonkítással járó beavatási tradíció. Jellemzően Nyugat- és Kelet-Afrika országaiban, a Közel-Keleten, illetve Indonéziában végzik. A közhiedelemmel ellentétben nem csak muszlim, de keresztény és egyes zsidó közösségekben is elterjedt. Így tehát nem vallási, hanem kulturális hagyományról van szó.
A női körülmetélést újszülött kortól egészen a pubertásig végezhetik a helyi szokásoknak megfelelően. Számos típusa van, melyek abban különböznek egymástól, hogy a nemi szerv mely részeit távolítják el. Az egyik legkegyetlenebb mód az úgynevezett fáraói körülmetélés, amikor a teljes külső nemi szerveket eltávolítják és a sebet összevarrják, melyen így egybefüggő bőrfelület jön létre, amit csak a házasságkötéskor nyitnak fel.
A női körülmetélés általában nem megfelelő higiénés körülmények között zajlik, komoly fertőzésveszéllyel és jelentős trauma elszenvedésével jár. A beavatkozással rendszerint élethosszig tartó károsodások alakulnak ki mellékhatásként is. Általánosan elfogadott tény, hogy ennek az eljárásnak semmiféle egészségügyi előnyei nincsenek.
