A felnőtté válás az élet nagy átmeneteinek egyike. Minden kultúrában megünneplik, ha egy ifjú legényből férfi lesz. Míg nálunk gyakran csak egy jó buli a tizennyolcadik születésnap, addig más kultúrákban brutális próbákat kell kiállnia a fiúknak ahhoz, hogy közösségük felnőttként tekintsen rájuk. Most három rendkívüli férfivá avatás rítust mutatunk be.
Az amazóniai Szateré-mavé törzsben mérgeshangyák avatják a fiút férfivá
Amazónia folyóktól szabdalt végtelen dzsungeleiben élő szateré-mavé törzs ifjai a felnőtt kor küszöbén kegyetlen próbatétellel néznek szembe. Ahhoz, hogy átessenek a férfivá avatás rítusán és harcosokká váljanak, egy különleges, fonott kesztyűbe kell mindkét kezükkel belenyúlni. Ez elsőre nem is tűnik túl veszélyesnek. Csakhogy a kesztyűt a törzs idősebb tagjai készítették különös gonddal. Az alapanyagok pedig nem csak pálmalevelekből, tollakból és ágakból állnak, hanem a világ legbrutálisabb csípésű hangyáiból, melyeket a beavatás előtt az erdő mélyén gyűjtöttek össze.
A bikahangya csípése olyan, mint a puskalövés
A bikahangya szájszerveivel könnyen átharapja az ember bőrét, de a hátsófele még veszélyesebb: fullánkjának mérge olyan elviselhetetlen fájdalmat okoz, hogy az áldozat az eszméletét veszítheti. A Schmidt-féle rovarcsípés-erősségek skáláján a bikahangya okozta fájdalom a legerősebb, szinte felér egy puskalövéssel. A szateré-mavé törzsben a beavatáshoz készített kesztyűbe akár száz bikahangyát is beleszőnek és az állatokat füsttel ingerlik, hogy még agresszívabban csípjenek.
A férfivá avatás nem csak egyetlen alkalomból áll
Miután felhúzták a kesztyűket a résztvevő fiúk arca rögtön eltorzul a kínoktól. A kezeik feldagadnak, belázasodnak, hallucinálni kezdenek. A törzs idősebb tagjai ekkor karon fogják és táncba viszik őket. A ritmusos mozgás és ének égő fájdalommal keveredő transzhoz vezet. A szinte elviselhetetlen gyötrelmek akár egy teljes napon át is tarthatnak.
Ráadásul nem is elég egyszer átesni a próbatételen. Ahhoz, hogy a szateré-mavé törzsben egy fiúból teljes jogú férfi lehessen, összesen húsz alkalommal kell felhúznia a kínok kesztyűit.
A nyugat-afrikai fuláni fiúk mosolyogva tűrik, hogy szíjat hasítsanak a hátukból
Az afrikai fuláni vagy másképpen fulbe népcsoport tagjai ma összesen tizenhét ország területén élnek elszórtan a Közép-Szudán régióban. Eredendően nomád pásztorok, akik főként kecske, juh és szarvasmarha tenyésztéssel foglalkoznak. Ha elérkezik az idő, a fuláni fiúknak rendkívüli önuralomra lesz szükségük, hogy kiállják a godzsa vagyis a férfivá avatás és harcossá válás rituális borzalmait.
A gondzsa szertartás kiemelt ünnep a fulánik életében. Sokan messzi vidékről érkeznek, hogy részt vegyenek az ünnepségen, ahol a fiúknak sajátos párharcban kell bizonyítaniuk rátermettségüket. A küzdelemhez a törzs idősebb tagjai több méteres, rendkívül rugalmas favesszőket készítenek, melyek vége hegyes és éles. A vesszőket akár a derekuk köré és csavarhatják, mégse törnek el.
Üss, ahogy bírsz!
A beavatásra váró félmeztelen fiúk párba állnak. Az egyikük felemeli és a tartóján összekulcsolja mindkét kezét, így téve szabaddá hátát és oldalát. Arcára közöny és érdektelenség ül ki, de szemei elárulják félelmét. Ekkor a másik fiú megragadja a pálcáját és akkorát húz vele ellenfele csupasz testére, hogy annak rögtön felhasad a bőre is kiserken a vére, míg arca meg se rándul. Jön a következő csapás, majd gyakran egy harmadik is. Ezután a felek szerepet cserélnek és most az ütlegelőnek kell tartania a hátát, hogy bizonyítsa önuralmát és belső erejét. Ha a fiúk hang nélkül állják ki az ütéseket, nem hajolnak el és nem lépnek félre, akkor kiérdemlik, hogy immár felnőtt férfivá és harcossá váljanak a fulánik közösségében.
Vanuatu ifjai tornyokról ugranak a mélybe merev kötéllel a bokájukon
Vanuatun szárazföldi búvárkodásnak is nevezik a férfivá avatás sajátos, helyi rituáléját, a nanggolt, mely különleges toronyugrást jelent. A szokás eredete állítólag egy rossz házasságra vezethető vissza. A régi időkben élt egy asszony, aki nem bírta elviselni férje szexuálisan túlságosan aktív természetét. Hogy megszabaduljon tőle, elszaladt az erdőbe és felmászott egy fára. A férje nem hagyta annyiban a dolgot és utána eredt a megcsömörlött asszonyának. A feleség látva a fán felfelé kapaszkodó férjét, indákat kötött a bokájára és a mélybe vetette magát, majd elszaladt. A felbőszült férj utána ugrott, ám indák nélkül. Így amikor földet ért, nem tartotta vissza semmi a becsapódástól és ki is törte a nyakát.
A férjétől megszabadult asszony tiszteletére először a vanuatui nők kezdtek el lábukra kötözött indákkal az esőerdő fáiról leugrálni. Ám a szokást állítólag idővel elirigyelték a férfiak.
Személyre szabott kötelet mindenkinek!
A toronyugrást jellemzően az éves jam gyökér betakarításához időzítik. Az alkalomra készülve 20-30 méteres fatornyot ácsolnak, amihez legalább két hétre van szükség. A nanggol a férfiasság bizonyítéka, így minden férfinak illik leugrania a toronyból, ha nem szeretné, hogy kiközösítsék és elkergessék tehénpásztornak. Az éppen kamaszkorba érő fiúk számára is elérkezik az alkalom, amikor életükben először le kell vessék magukat a mélységbe.
A toronyugráshoz jellemzően indákat használnak, melyek a gumikötelekhez képest mereven, rugózás nélkül fogják meg a zuhanó testet. A biztonságos ugráshoz nagyon pontosan ki kell számolni ezek méretét. Ha túl hosszúak, az ugró belehalhat a zuhanásba. Ha túl rövidek, akkor az akár 70 kilométeres sebességre gyorsuló test elránthatja és összedöntheti a tornyot. Akkor tökéletes az ugrás, ha az ugró válla érinti a földet. Az indák hosszát a törzs vénei állapítják meg, mindenféle tudományos kalkuláció nélkül. A mutatványt általában túlélik, de nem ritkák a komoly sérülések.
Ugorj, csak fiam, hisz nekem ugrasz!
A férfivá avatás rítusára készülő vanuatui ifjú első alkalommal a családja szeme láttára veti magát le a toronyból. A szülők erre az alkalommal magukkal visznek valami kedves emléket, melyhez a gyermek kiskorában ragaszkodott. Miután a fiú felmászott a toronyba és bokájára hurkolták az indákat, mély levegőt vesz, majd mellkasán összefonja karjait. Teste némán dől le az emelvény széléről, mintha súlytalan lenne. A szülei aggódva nézik. Egy szempillantás az egész. Már feszül is az inda, a fiú vállával ruganyosan szántja végig a felpuhított földet. Túlélte a beavatást, immár kész a felnőtt férfi létre. Szülei ekkor a gyermekkori emléktárgyat messzire hajítják, jelezve, hogy elérkezett a felnőtt kor ideje.
Írta: Gueth Péter
a WanderWell túravezetője