Valletta legajava

Valletta egy legendás múltú, különleges város. Málta UNESCO által jegyzett fővárosa büszkén áll Európa egyik legnagyobb kikötőjeként, amelyet a világ egyik leghatalmasabb erődítménye vesz körül. A város történelme a jeruzsálemi Szent János lovagokhoz nyúlik vissza, egy 11. századi rendhez, amely menedéket nyújtott a zarándokoknak a Szentföldön és katonai szerepet vállalt a kereszténység védelmében. 1530-ban V. Károly spanyol király a lovagoknak adományozta Máltát.

Miután Valletta a Szent János Rend új katonai erődjévé vált, a lovagok elhatározták,olyan fővárost hoznak létre, amely vetekszik Európa nagyjaival. A nagyszerű barokk építészet tükrözi a lovagok arisztokrata származását, akik Anglia, Franciaország, Spanyolország és más európai országok legnemesebb családjaiból kerültek ki. Vallettát “az urak által az urak számára épített városnak” nevezik. 

Manapság Valletta igazi nyüzsgő város és lenyűgöző turisztikai célpont, tele kulturális látnivalókkal. A szűk utcákon egymást váltják a barokk kápolnák és a finomabbnál finomabb falatokat kínáló éttermek, a levegő terhes az óceán illatával, a városfalról elképesztő kilátás nyílik a kikötőre, napnyugtakor pedig az arany minden árnyalatában pompázó város mintha lángra kapna.

Hogy a lehető legtöbbet hozd ki az egyik legkisebb európai fővárosban való tartózkodásodból, összeszedtük neked Valletta 9 kihagyhatatlan látnivalóját.

Szent János-társkatedrális (St John’s Co-Cathedral) 

A Szent János-társkatedrális egy hihetetlenül díszes templom Vallettában. 1577-ben készült el és a Szent János-rend védőszentjének tiszteletére kapta a nevét. Az épület Európa egyik legnagyobb barokk temploma, melynek kissé egyszerű homlokzata lélegzetelállító belső teret rejt.

A hajó gazdagon díszített, hivalkodóan aranyozott falakkal és gyönyörű mennyezeti festményekkel rendelkezik, melyeket Mattia Preti, Málta leghíresebb festője készített. A templomban található  legismertebb műalkotás Keresztelő Szent János lefejezése, Caravaggio festménye. 

A székesegyház kápolnái a máltai lovagok különböző régióit tükrözik, akik Európa számos országából érkeztek. Az aragóniai kápolnában láthatod Mattia Preti híres festményét, amely Szent Györgyöt ábrázolja fehér ménen, miután megölte a sárkányt. Az olasz kápolnában Caravaggio egy  másik művében, a Szent Jeromos-ban gyönyörködhetsz.

A bejutáshoz be kell tartani az öltözködési előírást: fedetlen vállakkal és karokkal nem léphetsz be, ehhez kendőket a bejáratnál osztanak . Hölgyek nem viselhetnek magas sarkú cipőt, mert azok kárt tehetnek az értékes márvány padlóban. (Egyébként sem túl jó ötlet magassarkúban járkálni Valletta macskaköves utcácskáin! ☺)

Cím: Szent János utca (a látogatók bejárata a Köztársaság utcából nyílik)

Nyitva tartás: Hétfőtől péntekig: 09.30-16.30 óra (utolsó belépés 16.00 órakor). Szombat: 09.30-12.30 óra (utolsó belépés 12.00 órakor). Minden ünnepnapon zárva tart.

Belépődíj: 10 € felnőtteknek, 12 éven aluli gyermekeknek ingyenes

Szent János-társkatedrális Valletta Málta látnivalók

Köztársaság utca és Kereskedő utca (Republic Street & Merchant Street)

Ha Vallettába látogatsz, nem hagyhatod ki a 2 fő bevásárló utcát!A Köztársaság és a Kereskedő utcákon egymást váltják az ajándéküzletek, ahol mágneseket, képeslapokat, „I Malta” pólókat és az ikonikus Máltai Rend lovagjainak figuráit vásárolhatod meg. 

Az utcán sétálva rengeteg ékszerészt is találhatsz: a máltai kézművesek híresek arany és ezüst filigránjukról. Néhány darab különösen lenyűgöző!

A Köztársaság utcában számos teraszos kávézó és étterem található – tökéletes ebédszünethez! Néhány műemléket is itt találsz, például az Assisi Szent Ferenc templomot, a Szent Barbara templomot és a Nagymester Palotát is.

A Köztársaság utcában megnyit minden vasárnap reggel a nagy helyi piac is. Érdemes korán kelni, ha elkerülnéd a tömeget!

Cím: Köztársaság utca, Kereskedő utca

Republic Street Köztársaság utca Málta Valletta látnivalók

A Nagymester Palota (Grand Master’s Palace)

A nagymesteri palota egykor a Szent János Lovagrend székhelye volt, a brit uralom alatt a kormányzó palotájaként működött, napjainkban pedig a palota ad otthont a máltai elnök hivatalának. 

Az épületben bóklászva mintha végigjárnánk a sziget történelmének 400 évét. A belső tér sokkal nagyszerűbb, mint amire az egyszerű külső enged következtetni és a szobákat évszázados kárpitok, freskók és fegyverek díszítik.

A palota fegyvertára a világ legnagyobb fegyver- és páncélgyűjteményének ad otthont. A lenyűgöző, több, mint 5000 tárgyat bemutató gyűjtemény bepillantást enged az elmúlt évszázadok és a vívott csaták világába. A kiállítás bemutatja, hogy a Máltai Lovagrend tagjai nem hétköznapi katonák, hanem arisztokratikus harcosok voltak, akik a kor a legfejlettebb páncélzatával és fegyvereivel voltak felszerelve.

Cím: Szent György tér (az Elnöki Palotán belül)

Nyitva tartás: Hétfőtől péntekig: 10.00-16.30 óra. Szombat és vasárnap: 9.00-16.30 óra. Minden ünnepnapon zárva tart.

Belépődíj: 10 € felnőtteknek, 5 € gyermekeknek

Grand Master’s Palace Nagymester Palota Málta Valletta látnivalók

Felső és Alsó Barrakka kertek (Upper and Lower Barrakka gardens)

Minden nap, pontban délben Vallettát ágyúlövések hangja rázza meg. Aggodalomra azonban semmi ok, nem kell visszamenned a fegyvertárba felfegyverkezni! Helyette vedd az irányt a Felső Barrakka kertek felé és légy szemtanúja a főváros egyik fő látnivalójának.

A Nagy Kikötőre néző, számtalan boltívvel, padokkal és virágágyásokkal díszített Felső Barrakka kert lélegzetelállító kilátást nyújt a három városra. Tökéletes hely a pihenésre napközben – a forró nyári napokon különösen jó érzés a fák nyújtotta árnyékban hűsölni.

A kertek alatti szint az egykori bástya, amelyet a régi katonai ágyúk szegélyeznek. Ezt a helyet ma szabadtéri esküvőkre és ünnepi rendezvényekre használják. A Máltai Örökség Társaság tagjai minden nap hagyományos ünnepséget tartanak délben, autentikus brit tüzérségi egyenruhába öltözve, aminek során Valletta hadtörténete előtt tisztelegve elsütik az egyik ágyút.

Ha vannak Felső kertek, gyanítható, hogy Alsó kerteknek is kell lenniük! Az alsó Barrakka kert egy kicsit arrébb található a tengerpart mentén, a Szent Elmo erőd közelében. Bár kisebb, mint a ’felső testvére’, 2 látnivaló miatt is érdemes idelátogatni:

  • Az itt álló kis neoklasszikus templom miatt, amelyet Alexander Ballnak szenteltek, aki a franciák elleni háborúban vezette a máltaiakat
  • És az ostromharc harangos emlékműve miatt, amelyet egyszerűen csak „Harangnak” hívnak. Fotogén látnivaló, a három várossal és a tengerrel a háttérben

Cím: Felső Barrakka kertek, Alsó Barrakka kertek

 

A három város (the Three Cities)

A három város nem más, mint a Nagy Kikötővel szemközt elhelyezkedő középkori erődítmények: Birgu (Vittoriosa), Senglea (Isla) és Bormla (Cospicua). Ezek voltak az első erődített városok, amelyeket a Szent János lovagok a kikötő védelmében építettek, amikor 1530-ban a szigetre érkeztek.

Rendszeres kompjárat köti össze az erődöket Valletta tengerparti sétányával, amely a Felső Barrakka kertek alatt húzódik. Csodálatos kilátás nyílik innen Vallettára és gyalogszerrel is egyszerűen körbejárható mindhárom város.

A legérdekesebb látnivalók az egyes városokban:

  • Birgu: ne hagyd ki a Szent Angelo-erődöt, az inkvizítori palotát, a tengeri múzeumot és a Szent Lőrinc Kollégiumi Templomot
  • Senglea: látogass el Valletta egyik legszebb kilátójába, a Safe Heaven kertbe, amely a város hegyén található.
  • Bormla: tévedj el a város kis utcáinak labirintusában kedved szerint

Komp Vallettából: Három város kompállomás

Komp jegyár: 2,80 €

Három város Three Cities Málta Valletta látnivalók

Szent Elmo erőd (Fort of St Elmo)

A Szent Elmo erődöt 1552-ben építették a lovagok Valletta kikötőinek védelme érdekében. Málta történelmének egyik legtragikusabb eseménye, a „nagy ostrom” zajlott itt: a törökök több mint 30 napig ostromolták és bombázták az erődöt. Amikor elfoglalták, szinte az összes (közel 1500) védőt megölték. Néhány évszázaddal később, a második világháború idején még mindig jelentős védelmi rendszerként működött az olasz légierő bombatámadásakor.

Napjainkban a máltaiak fontos emlékhelye mellett a Szent Elmo-erőd ad otthont a Nemzeti Háborús Múzeumnak. Ha érdekel Málta háborús története, mindenképpen látogass el ide!

A múzeumban megtekintheted a 3 repülőgép egyikét, amelyek Málta védelmére szolgáltak Olaszország ellen. Ez az egyetlen, amelyet nem pusztítottak el! Megcsodálhatod a György keresztet is, amelyet VI. György angol király minden máltai embernek adományozott bátorságáért.

Cím: Szent Elmo erőd

Múzeum nyitvatartása: Áprilistól szeptemberig – hétfőtől vasárnapig: 9.00-18: 00 óra, októbertől márciusig – hétfőtől vasárnapig: 9.00-17.00 óra

Múzeum belépődíja: 10 € felnőtteknek, 5,50 € gyermekeknek

Szent Elmo erőd Fort of St Elmo Málta Valletta látnivalói nevezetességei

Casa Rocca Piccola

A Casa Rocca Piccola az egyetlen palota Vallettában, amelyet még mindig laknak. A XVI. Század óta de Piro márki családjának 9 generációja él itt.

A tulajdonos házának egy részét megnyitotta a nyilvánosság előtt, hogy megossza és terjessze egy máltai arisztokrata család történetét és kultúráját. Meglátogathatod a palota mintegy 12 szobáját, felfedezheted a márki magángyűjteményeit és betekintést nyerhetsz az elmúlt évszázadok mindennapi életébe. A látogatás végén megnézheted a második világháború idején ásott légitámadási menedéket is.

Angol nyelvű vezetett túrák vannak, amelyek körülbelül 1 órát vesznek igénybe – de akár privát idegenvezetést is foglalhatsz a márkinál (nyilván sokkal drágábban)!

Cím: Köztársaság utca 74

Nyitva tartás: Hétfőtől szombatig: 10.00-17.00 óra

Belépődíj: 9 € felnőtteknek és ingyenes a gyermekek számára (tartalmazza a vezetett túrát)

Casa Rocca Piccola Málta Valletta nevezetességei és látnivalói

Vízparti sétány (Valletta Waterfront)

A történelmi Valletta vízparti sétány évszázadok óta szolgál a hajók kikötésére. A tengerjáró hajók és kompok továbbra is ezt kikötőt használják, mivel ez a fő átjáró a városba azok számára, akik hajóval érkeznek a szigetre. 

A régebben kereskedők számára épített régi üzleteket egy tucat kiváló étteremmé és hagyományos ajándékboltokká alakították át. A felújított sétáló sétány tökéletes helyszín egy nyugodt este eltöltésére Vallettában.

Népszerű célpontnak számít a Brown’s étterem kiváló tengeri ételei miatt, a Bistro 516 pedig az európai fogások és válogatott borai miatt.

Cím: Valletta vízparti sétány

Vízparti sétány Valletta Waterfront Málta látnivalók és nevezetességek

Strait utca (Strait street)

A Strait utca vitathatatlanul Valletta legélénkebb és legszórakoztatóbb része, különösen sötétedés után. A belvárosban, a Köztársaság utcával párhuzamosan húzódó szűk utcácska a 20. században Máltára látogató katonák és matrózok piros lámpás negyede volt.

Azóta rengeteg kreatív felújítást eszközöltek az utcában és a korábban elhagyott bárok népszerű gyülekezési pontokká és kiállítási terekké alakultak át: a jazz előadóművészek, a kabaré és a színház lassan megtöltötték élettel az utcát. Egy kocsmatúra a Strait utcában a legjobb éjszakai program Vallettában.

Strait street utca Málta Valletta látnivalók és nevezetességek

A cikket Almay Réka írta.

Hasonló bejegyzések

Kedvenc bejegyzések

A kávézás kultúrája a Közel-Keleten

A kávézás kultúrája globálisan elterjedt. A nyugati világban szinte magától értetődő, hogy a napot kávéval indítjuk – valaki szertartásszerűen, mások csak egy „felesként” lehúzva...

A vietnámi konyha

Abból főzünk, ami megterem A vietnámi konyha főként az élénk ízek, a frissen felhasznált zöldségek és zöldfűszerek jellemzik. Fejlődésére elsősorban a kínai, majd később a...

Neom, a jövő egyutcás városa a sivatag közepén

A jövő városában mindenkiről digitális másolat készül, a csalitosban robot dinoszauruszok bömbölnek, gombnyomásra ered el az eső, repülő autók suhannak az égen, melyet éjszakánként...