Aki a Queen Breakthru című számának a klipje alapján érezte már úgy valaha, hogy menő lenne egy nyitott vonaton utazni egy egzotikus helyen, ne keressen tovább. Míg a világ összes országa, vasúttársasága, jogszabálya szigorúan tiltja és tartattja be a tehervonatokon, különösen a nyitott vagonokon való utazást, addig Mauritániában eddig minden átlagos hétköznap újabb esély volt a vasércszállító vonat kipróbálására. Bár eddig sem hivatalosan, csak hallgatólagosan eltűrve. Élménybeszámoló.
FONTOS: Mauritániában a Société Nationale Industrielle et Minière (SNIM) 2024-ben hivatalosan is jogi lépéseket tett, hogy megállítsa a turisták vasércszállító vonatok vagonjain való utazását. Aki mégis szeretne a vonatokon utazni, az erre fenntartott utasfülkében megteheti. A cikk írójának beszámolója ez előtti élményeken alapul. Az élménybeszámoló célja egy érdekesség bemutatása a nagyvilágból. Utazás során mindig tartsuk be a helyi szabályokat.
Mauritánia, ahová a legkevesebben látogatnak
Mauritánia Földünk egyik legkevésbé látogatott országa. Hogy mennyire kevéssé járnak erre turisták, arról megoszlanak a mérések, mindenesetre benne van a 15 legkevésbé népszerű országban. Ez mindössze néhány ezer turistát jelent évente, ami nem túl meglepő. Nincs jól kiépített infrastruktúra, és helyi segítő nélkül meglehetősen romlanak az esélyeink a kevés számú távoli látnivaló megtekintésére. Sokan épp csak átautóznak rajta, amikor a Marokkó–Nyugat-Afrika országai kört teljesítik, mint például a Budapest-Bamakó mezőnye.
Őszinte turisztikai érdeklődéssel érkezve nem sok mindent kínál, amit a lényegesen könnyebben megközelíthető és bejárható Marokkó ne tudna megadni. Az épített környezet felejthető, a sivatagi tájakhoz rengeteget kell autózni. Az emberek kedvessége és a mindentől távol levés hangulata megfelelő hívószavak a kalandosabb lelkű utazóknak.
Ha utánajárunk, mihez kezdjünk ebben a hatalmas nyugat-afrikai országban, az első találat a vasércszállító vonaton való utazás lesz. És ezzel meg is érkeztünk ahhoz a ponthoz, ami miatt sokan tovább jönnek Marokkóból.
A Szaharából az óceánhoz
Van egy hely mélyen a Szaharában, Zouérat a neve. Mauritániában található, és helyi szinten arról ismert, hogy vasércbányák vannak a környékén. Innen indul minden nap a világ egyik leghosszabb ércszállító szerelvénye, hogy az itt bányászott vasércet az Atlanti-óceán partján lévő Nouadhibou kikötőjébe szállítsa, majd onnan teherhajók vigyék tovább a világ távoli kikötői felé.
A szerelvény két és fél-három kilométer hosszú, és egy 700 kilométeres nyomvonallal köti össze a sivatag belsejét az óceánparttal. Út nemigen halad mellette, autóval ugyanez több mint ezerkétszáz kilométer lenne. A helyieknek nem opció a hosszú autózás, így a vasút marad az egyetlen szóba jöhető közlekedési eszköz erre a hosszú útra.
A vasércszállító vonatnak pontos menetrendje nincs. Evileg délelőtt 11 óra felé hagyja el a szaharai bányákat, ezután lehet rá fölszállni a fent említett Zouérat nevű településen, majd naplemente előtt tíz percre megáll Choumban, hogy az éjszakát átszelve reggelre a végállomására, Nouadhibouba érjen. Gyakorlatban az indulás dél és este hat közötti intervallumban lehetséges, de általában dél és két óra között számítanak rá Zouératban. Mivel ez Afrika, azon belül is Mauritánia, nem érdemes az időn sokat stresszelni.
Banán, síszemüveg, kabát
Mielőtt felszállunk a vonatra mindenképpen menjünk végig ezen a bizarr bevásárló listán: banán, palackos víz, síszemüveg, nejlon/ mosható takaró, meleg kabát. Ha valami nincs nálunk, az hiányozni fog.
Zouératban vagyunk, a vonat bármelyik percben indulhat. Az utolsó, személyszállító kocsiba azok az utasok szállnak, akik nem szeretnének vállalhatatlanul mocskosan érkezni, esetleg családdal vagy nem megfelelően csomagolt cuccokkal utaznak, mindenki más felmászik a vagon oldalán – általában van belőlük úgy kétszáz, így bőven jut mindenkinek saját – és kézzel-lábbal kiássa-kitúrja magának a legkényelmesebb ülő- és fekvőhelyet. A kezünk és a lábunk már ekkor teljesen fekete.
Ahogy elindul a szerelvény, a menetszél felkapja a vashalmok tetején lévő fekete port. A mozdonyhoz közeli kocsikon sem jobb a helyzet, ott a mozdonyok füstjétől fulladnánk. A por mindenhova beássa magát, a szem környékére, a fülbe, a telefon kijelzőjére. Mire megéhezünk, rájövünk, hogy a banán tökéletes választás volt: a héja mocskos, de frissen hámozva másodpercekig fogyasztható marad.
A vasércszállító vonat átlagos sebessége nincs 40 kilométer óránként, de néha ez is gyorsnak fog tűnni. A sínpálya ugyanis a ’60-as évek elején épült, és néha az az érzése az embernek, hogy ezek a párhuzamosok találkoznak a végtelenben. A szerelvény rángat, különösen a vagon peremén ülve érdemes kapaszkodni. Ha leesünk, egyrészt senki sem fogja észrevenni, másrészt egy ilyen hosszú szerelvény féktávja sem csekély.
Éjszaka a Szaharában
Az az utazó, aki nem Marokkó felé veszi az irányt, és nem a végállomásig, Nouadhibou-ig megy, jobban teszi, ha Choumnál leszáll. Egyrészt innen (előzetesen oda szervezett terepjárókkal) könnyen megközelíthetők Mauritánia „turistahelyei”, mint Chinguetti városa, vagy Terjit oázis, másrészt az éjszakai vonatozás még kényelmetlenebb élmény: a hőmérséklet leesik valamivel fagypont fölé és vaksötét van.
Az út a másik irányba, az óceántól a sivatagba inkább csak praktikus, semmint látványos, ugyanis míg odafelé a vasérc tetején, príma körpanorámával döcögünk át a Szaharán, a visszaúton az üres és mocskos vagonok alján tudunk csak leülni.
A nótórius országgyűjtők annak is örülhetnek, hogy a nyomvonal egy rövid szakaszon átvág Nyugat-Szaharán, így akinek ez számít és örömet okoz, újabb országot pipálhat ki.
A vasércszállító vonat kipróbálása, és úgy általában Mauritánia meglátogatása a téli hónapokban a legbölcsebb döntés, ezeken kívül elviselhetetlen a forróság.
Ha nem rendelkezünk végtelen idővel, indulás előtt érdemes szerezni helyi guideot, aki elintézi az autóbérlést, a rengeteg papírmunkát, ami a számtalan ellenőrző ponton való áthaladáshoz szükséges, valamint gondoskodik a fent már említett síszemüvegről.
(Fotók: Belényi Dániel)
