Sztálinnak a világ leghírhedtebb szovjet diktátorának kalandosan indult az élete: először papnak tanult, majd beállt bolsevik agitátornak, később pedig bankrabló lett belőle. Megjárta az orosz cári börtönöket, ahonnan rendre megszökött, de az édesanyjának mindig a drága kicsi fia, ahogy ő nevezte: Szoszója maradt. Sztálin szülővárosa Gori ma valóságos kultuszhely.
Gori: Vörös csillag születik
Grúzia (újabban: Georgia) közepén, Tbliszitől mindegy másfél órányira fekszik Gori, egy ötvenezres kisváros, ahol a legfőbb attrakció az, hogy itt született a 20. század egyik legvéreskezűbb diktátora: Joszif Visszarionovics Dzsugasvili, alias Sztálin. Goriban minden róla szól. A város közepén hatalmas Sztálin Múzeum áll, a diktátor egykori szülőháza pedig valóságos szentély. Az itt élők ma is tisztelik és rajongják a Generalisszimuszt, miközben azzal is tökéletesen tisztában vannak, hogy valójában ki is volt ő, miféle rémtetteket követett el és hogyan bánt a saját földijeivel, a grúzokkal.
A Sztálin-sugárút végén: a Sztálin-tér
Goriba érve a Sztálin-sugárúton közelíthetjük meg a város közepét, a Sztálin-teret. Az úton 2010-es ledöntéséig egy 15 méteres Sztálin-szoborban is gyönyörködhetett az erre járó. A téren pedig a következő fontos helyszíneket találjuk: a Sztálin Múzeumot, mellette a diktátor egyfajta szentéllyé alakított szülőházát és az a páncélozott vasúti kocsit, amellyel a Generalisszimusz 1945-ben Jaltába utazott, hogy a győztes hatalmak képviselőivel megállapodjon Európa második világháború utáni sorsáról.
A múzeum kertjében tábornoki egyenruhába bújt ál-Sztálinokkal szelfizhetünk, valamint mellszobrokat és hűtőmágneseket vásárolhatunk a diktátor arcképével. Az árusok – akik előtt általában sorok kígyóznak – jellemzően idős bácsik, angolul nem igazán tudnak, de még így is éltetik Sztálint. Láthatóan nagyon büszkék rá, hogy ugyanannak a városnak a szülöttei, mint a történelem egyik legsötétebb figurája.
Sztálin, a teológus
Sztálin, vagyis akkor még Joszif, a Sztálin téren, a ma is megtekinthető kis házba született meg 1878-ban. A korabeli életrajzok szerint egyszerű, idilli proletár családban nőtt fel. A valóságban azonban apja randalírozó alkoholista volt, így a kis Joszif a családon belüli erőszakot már egészen korán megtapasztalhatta.
Az anyjával való kapcsolata azonban tényleg idillikusnak mondható: Jekatyerina Geladze 1937-ben bekövetkezett haláláig sose tudta meg, mi lett a fiából. A mélyen vallásos asszony, aki a Generalisszimuszt csak Szoszónak hívta, mindvégig azon sopánkodott, hogy az miért hagyta ott az ortodox teológiai iskolát. Mert Sztálin papnak készült, ezért teológiát tanult és nem is rosszul. A kitűnő eredményei sokszor segítettek abban, hogy a marxista tanok terjesztése miatt ne rúgják ki azonnal páros lábbal a szemináriumból. Végül persze már ez sem segített.
Joszifből Koba lesz, a haramia
Joszif, miután 1899-ben eltanácsolták a teológiai karról, a Tbiliszi Fizikai Obszervatóriumban dolgozott és folytatta a politikai agitációt. Sztrájkokat szervezett és vezetett, illegális marxista kiadványokba írt és folyamatosan emelkedett a bolsevik párt ranglétráján. Ha a cári rendőrség letartóztatta, ő megszökött, visszatért és folytatta a munkát. A Sztálin Múzeum egyik falitérképén jól nyomon követhetőek a különböző fogolytáborokba hurcolásának és az azt követő szökéseinek útvonalai; ezek egész Oroszországot behálózzák.
Sztálin ekkoriban vette fel a Koba művésznevet. Ezt egy grúz regényből választotta, melyben az egyik haramiát hívták így. Koba a névhez méltóan nem is nagyon finomkodott, ha a Párt érdekeiről volt szó. A Pártnak pedig, mely ekkor még illegálisan működött és a cári rendőrség is üldözte, pénzre volt szüksége, mert éppen forradalmat készült kirobbantani.
A Nagy Kommunista Bankrablás
1907-ben, az éppen emigrációból emigrációba menekülő Lenin ötlete volt az Orosz Birodalom egyik legendásan gyenge közbiztonságú távoli vidékén, Grúziában pénzt szerezni a mozgalom számára – nem feltétlenül legális módon.
A terv az volt, hogy az Orosz Központi Bank Tbiliszibe érkező pénz szállítmányát Koba és néhány társa még azelőtt elrabolja, mielőtt az megérkezik a bankfiókba. Sztálin vagyis Koba a végrehajtást egy profi rablóra, Szimon Ter-Petroszjanra, alias Kamo-ra bízta, akivel még a teológiai karon barátkozott össze. Kamo egy klasszikus nehéz fiúkból álló bandát vezetett, akiket a forradalom kevésbé, a zsákmány viszont nagyon is érdekelt.
A szállítmány pontos időpontját Koba egy rajongójától tudta meg, aki a bankfiókban dolgozott. Ám ez az alkalmazott nem a forradalmár, hanem a költő Kobáért rajongott, akinek költeményeit ekkor már ismerték Grúziában.
A cári rendőrség azonban információkat kapott arról, hogy valami készülődik a tbiliszi bankfióknál. Létezik olyan elmélet, amely szerint ez a füles egyenesen Kobától jutott a hatóságokhoz, mert Koba, vagyis Sztálin kettős ügynök volt. A rendőrség erre megerősítette a szállítmány védelmét és a város utcáit és tereit ellepték a rendőrök. A rablók ennek ellenére elkezdték az akciót, melyet Koba nem a helyszínen, hanem néhány sarokkal arrébb, biztos fedezékből egy háztetőről nézett végig.
A szállítmány begördült a bankfiók elé, a pénzzel és katonákkal megpakolt konflist kozák lovasok vették körül. A rablóvezér Kamo jelt adott, és a tömegbe elvegyült társai kézigránátokat kezdek hajigálni a pénzszállító kocsikra. A detonációk hatalmas pánikot váltottak ki, a szemtanúk beszámolói szerint „a pokoli erő lovakat belezett ki, embereket tépett szét; a macskaköveket belsőségekkel és vérrel hintette tele”. A katonák tüzet nyitottak a pénzeszsákokat megkaparintani próbáló rablókra, és úgy tűnt, az akció kudarcba fullad. Ám ekkor jött Kamo, az álcázás nagymestere, aki lovaskapitányi öltözetben, lóháton vágtatott be a térre, és ott körözve halomra lőtte a csodálkozó katonákat. A zsákmányt nagy nyugalommal felpakolta a banda szekerére, és amikor megérkezett a térre a katonai erősítés, nyugodtan közölte velük, hogy minden rendben, ura a helyzetnek, a rablók mind halottak. Ezután felült a szekérre és elhajtott. Így a pénz a párt ölébe hullott.
Milliárdok a máglyán
A banda 341.000 rubelt zsákmányolt, ami mai értéken milliárdokra rúg. Az akcióban negyvenen vesztek oda. A szentpétervári kormányzati hivatal azonnal nyomozócsoportot hívott össze, ám a rablócsapat egyetlen tagját se tudták beazonosítani. A legendák szerint Koba napokig mulatozott háborítatlanul a tbiliszi kocsmáiban az eset után.
Kamo-t később hamis osztrák papírokkal és kétszáz robbanó szerkezettel a csomagjában a rendőrség lekapcsolta Berlinben. Igaz, ő erre a színészi kvalitásait bevetve, őrültnek tettette magát és megúszta a büntetést. A berlini hatóságok így visszatoloncolták egy grúziai elmegyógyintézetbe, ahonnan az első adandó alkalommal megszökött. Ám erre Koba megijedt, és feleségével valamint 20.000 rubelnyi rabolt pénzzel a zsebében Bakuba menekült, hogy a Kaszpi-tenger partján tegye túl magát a történteken.
A feketeleves még hátra volt. Lenin megtudta, a zsákmány nagy része jelölt 500 rubeles bankjegyekből állt, és az orosz hatóságok sorra kapcsolták le azokat, akik ilyen pénzzel fizettek. A párt rettenthetetlen vezére ezért ijedtében a teljes összerabolt vagyont elégette. Egyesek szerint a forradalom kezdetét ezzel évekkel késleltette.
