A távoli indonéz szigetvilág egzotikus tájai ezernyi titkot rejtenek. A füstölgő vulkánokkal tarkított szigetek sűrű és párás esőerdeiben soha nem látott állat-, és növényfajok rejtőznek. A melegvízű, türkizkék tengerekben elterülő korallzátonyok élővilágának sokszínűsége páratlan az egész bolygón.
Tűzgyűrű
Bár az élőhelyek táplálékban való gazdagsága kifogyhatatlannak látszik, a még érintetlen természet egyre inkább visszaszorulóban van az emberi tevékenység hatására. A fakitermelés és az olajpálma termesztés miatt, hosszan elnyúló területeken égetik fel a dzsungelt, hogy új, megművelhető területekhez jussanak; az illegális, vagy nem megfelelően szabályozott halászat károsan hat vissza a tengeri élővilágra. A huszadik század folyamán végbemenő, és a mai napig tartó erőltetett ütemű iparosodás katasztrofális következményei veszélyeztetik e földi édenkert fennmaradását.
Azonban nem csak az ember jelent fenyegetést e mesés szigetek ökoszisztémájára nézve. Indonézia a Tűzgyűrű mentén helyezkedik el. A szigetvilág alatti földlemezek állandó mozgásának hatására félelmetes vulkánok nőnek az égfelé, melyek között akad néhány különösen veszélyes.
1815. április 5-én, Sumbawa sziget középső részén, erőteljes földrengés kíséretében, hatalmas robbanással tört ki a több, mint négyezer méter magas tűzhányó. A kráterből felszálló füstoszlop huszonöt kilométeres magasságig emelkedett. De az esemény nem okozott különösebb meglepetést, hiszen a környékbeliek már évek óta tapasztalták az előjeleket, melyek a Tambora nyugtalanságra utaltak. Azonban néhány nappal később az események váratlan fordulatot vettek. Április 10-én újabb rengés rázta meg a hegyet. Ezúttal a feltörő hamu-, és füstoszlop negyven kilométeres magasságig csúcsosodott, majd a hatalmas tömeg a saját súlya alatt összeomlott. A tengerbe zuhogó vulkáni törmelék olyan szökőárat indított, mely ezer kilométeres távolságban is letarolta a partokat. A vulkáni hamu pedig több, mint öt magyarországnyi területen szóródott szét, megváltoztatva ezzel az egész bolygó klímáját. A következő év, 1816. úgy vonult be a történelembe, mint amikor elmaradt a nyár. Európában júniusban is havazott, a termények elfagytak, nem volt learatható gabona. A napóleoni háborúk lezárulásával, az amúgy is kimerült országokon pusztító éhínség söpört végig.
Vulkánok Indonéziában
Hasonló pusztítást végzett a Jáva és Szumátra között található Krakatau vulkán kitörése 1883-ban. A felrobbanó tűzhányó ereje ötezer hirosimai atombombáéval ért fel. A lökéshullám hétszer kerülte meg a Földet és olyan hangos volt, hogy a több, mint háromezer kilométerre lévő ausztráliai Perthben az emberek felriadtak álmukból.
Napjainkban az indonéz szigetvilág és egyben a Föld egyik legveszélyesebb vulkánja a Jáva középső részén csúcsosodó, 2968 méter magas Merapi. Jáva szigete Indonézia gazdasági, politikai és kulturális központja. A mintegy másfél magyarországnyi terület közel százhatvan millió ember otthona, ezért félelmetes belegondolni, hogy az ország 147 aktív vulkánja közül 62 található ezen a területen.
A Merapi közvetlen közelében ötmillióan élnek, kiszolgáltatva a tűzhányó szeszélyeiének. Nem csoda, hogy a trópusi párába és sötét esőfelhőkbe burkolódzó hegyhez ősi legendák kötődnek, és a mai napig vallásos tisztelet övezi.
Merapi vulkán
A merapi név az indiai szanszkrit meru és az ójávai api szavak összetételéből származik. A meru hegyet jelent, de egyben szimbolikus utalás is a Meru-ra, mely a hindu és buddhista vallások szerint az istenek szent hegye és az Univerzum közepe. Az api jelentése: tűz. A Merapi tehát a Tűz Hegye, mely az elmúlt évszázadok során számtalanszor bebizonyította, hogy méltó e félelmetes névre.
A legenda szerint, a világ teremtésekor Jáva nem volt egyensúlyban, ugyanis a nyugati partoknál terpeszkedő Jamurdipo vulkán hatalmas súlyával elbillentette az egész szigetet. Hogy ezt helyrehozzák, az istenek úgy döntöttek, fogják a Jamurdipot, és átköltöztetik Jáva középső részére.
A kiszemelt területen azonban élt két híres fegyverkovács, Empu Rama és Empu Permadi, akik csodálatos kardokat készítettek. Az istenek figyelmeztették őket, hogy szedjék a sátorfájukat, és költözzenek arrébb, mert a kovácsműhelyük épp a mennyei építkezés kellős közepére esik. Empu Permadi és Empu Rama azonban a füle botját se mozdította az égiek szavára. Ők ugyan nem mennek sehová sem. Nagyon megharagudtak erre az istenek, fogták a Jamurdipo vulkánt, és úgy, ahogy volt, az engedetlen kovácsok nyakába dobták. A hatalmas hegy egy szempillantás alatt maga alá temette a két mesterembert. Bár mindketten meghaltak, de a szellemük azonban továbbra is ott él a tűzhányó kráterének mélyén, és a felfortyanó lávával, feltörő füstoszlopokkal és földrengésekkel időről időre hírt adnak szűnni nem akaró tevékenységükről. A Jamurdipo az idők során új nevet kapott, Merapinak, vagyis Tűzhegynek nevezték el.
Tűzhegy
Az állandó fenyegetés ellenére, a tűzhányók közelsége azonban nem csak halálos veszélyt és pusztítást, hanem sokak számára a mindennapi megélhetést is jelenti. A kráterekből feltörő, majd szétterülő hamu és törmelék ásványi anyagokban rendkívül gazdag termőterületeket hoz létre, így a vulkáni lejtők talaja és trópusi hegyvidéki levegője páratlan lehetőséget biztosít a zöldség-, és gyümölcstermesztésre. Éppen ezért nagyon sokan egyre feljebb költöznek a meredek lejtőkön, hogy ott földteraszokat kialakítva, kihasználják a kínálkozó lehetőséget.
Kávé ültetvények és teaföldek zöldelnek a tűzhányók oldalában, de az olyan alapvető növények számára, mint a paradicsom, káposzta, brokkoli és hagyma, szintén ez az ideális termőhely. Ezek a növények nem viselnék el az alacsonyabban fekvő területek túlságosan fülledt és forró klímáját.
Élet a Merapi szomszédságában
A Merapi lejtőin is apró falvak meredek utcácskái kanyarognak a kellemesen hűvös bambuszerdők takarásában. Az itt élők számára különösen fontos, hogy békében éljenek együtt e szeszélyes tűzhányóval és annak láthatatlan lakóival.
A vulkán kráterétől délre, egészen az Indiai óceán parvonaláig elnyúló terület a Yogyakartai Speciális Régióhoz tartozik, mely egyedülálló a kétszázötvenmillió lakosú szigetországban. Indonézia közigazgatásilag tartományokra oszlik, melyek élén, demokratikus szavazások útján megválasztott kormányzók állnak. Ez alól Yogyakarta az egyik kivétel, itt ugyanis nem rendeznek választásokat. Ennek a tartománynak a vezetője egy hosszú múltra visszatekintő királyi család sarja, X. Hamengkubuwono szultán, aki a Merapi lábától 25 kilométerre lévő Yogyakarta város központjában álló palotájában él, és onnan igazgatja szultánsága ügyes-bajos dolgait.
X. Hamengkubuwono feladatkörei azonban jóval tágabbak, mint az átlagos kormányzókéi. Ő ugyanis egyszemélyben a tartomány vallási vezetője is, akinek egyik szent feladata az égi és földi erők közti harmónia fenntartása. A szultáni palota, a Kraton, pontosan a Merapi csúcsától a fekete fövenyes óceánpart felé meghúzott tengely mértani középpontjában található, így szimbolizálva az egyensúlyt tűz és víz között.
Az egyik legfontosabb tisztség, melyet Yogyakartában az uralkodó kioszthat alattvalói közt, a Merapi Őrzője cím. Az Őrző, magasan a vulkán oldalában fekvő Umbulharjo faluban él, és a feladata a rendszeres imádkozás mellett az évenként megtartott Labuhan áldozati ceremónia végrehajtása, mely a békét hivatott megőrizni a szellemi és a földi világ erői között.
Labuhan napján, kora hajnalban az Őrző, híveivel és a messziföldről érkezett zarándokokkal együtt útnak indul a kanyargós és meredek oldalgerinceken, hogy felkapaszkodjon a Merapi kráteréig. A fáradtságos út hússzú órákig tart. Az egyre magasabbra emelkedő Nap perzselő sugarai nem kímélik a legtöbbször műanyagpapucsokban, de gyakran csak mezítláb kaptató zarándokokat. A csúcsra érve aztán rituális imák és énekszó kíséretében elhelyezik a gondosan összeállított áldozati felajánlásokat.
Merapi őrzője
2010. szeptember 13-án fehér hamuoszlop emelkedett a magasba a Merapi kráteréből. A vulkán környékére telepített előrejelző rendszerek fokozott szeizmikus aktivitást jeleztek. Szeptember 19-én sorozatos földrengések kezdték rázni a hegyet, ezért a PVMBG, vagyis az Indonéz Vulkanológiai Intézet a négy fokozatból a második szintre emelte a vészhelyzeti készültséget.
Október 23-án izzó láva bukott át a kráter peremén. A lassan szivárgó magmafolyam azonnal felperzselt maga körül mindent. Október 24-ére a műszerek már kritikus vulkáni aktivitást jeleztek. Kétséget kizáróan küszöbön állt a tűzhányó kitörése. A hatóságok négyes fokozatúra emelték a készültséget, és utasították a lakosságot az érintett települések azonnali elhagyására.
Mbah Maridjan, a Merapi akkori őrzője megtagadta az evakuálási parancsot, és híveivel a házában maradt imádkozni. Nyilatkozata szerint az ő felelőssége biztosítani békét, és megvédeni Yogyakartát a pusztulástól, így, ha számára az a végzet rendeltetett, hogy a vulkánon érje a halál, akkor azt el kell fogadnia.
Október 26-án, dacolva a halálos veszéllyel, a szitáló hamuesőben még egy kisbusz indult útnak Umbulhajo felé, hogy kimenekítse a Merapi Őrzőjét, azonban már nem ért célhoz. A vulkánból hatalmas robajjal feltörő forró gázfelhő végig söpört a lejtőkön. A több, mint kilencszáz fokos hőség hamuvá égette a fákat, bokrokat, felgyújtotta a házak tetejét, és azonnal megölt minden élőt, ami csak az útjába került.
A veszély elmúltával a kisbuszt kiégve és összeolvadva találták meg. Akik benne ültek, mind meghaltak. Umbulharjo faluból nem maradt semmi, a házak vagy elégtek, vagy a földrengések és a kitörő gázok lökéshullámai döntötték össze őket. Mbak Maridjan szénné égett testét a romok alatt találták meg. Az Őrző a végsőkig kitartott, a csontok pozíciójából világosan látni lehetett, hogy imádkozás közben érte őt a halál.
A tűz hegye
A 2010-es kitörés több, mint háromszáz emberéletet követelt, és háromszázezren váltak otthontalanná. Azóta a vulkán letarolt oldalai újra kizöldültek, a romokat eltakarították, és újraépítették Umbulharjo-t is. Az egykori Őrző házának maradványait, örök mementóként, múzeumnak rendezték be. Halála után a tisztséget és a spirituális felelősséget fia, Asih Lurah Surakso Sihono vette át.
De nem lehet túl sok nyugalma a Merapi mostani őrének sem.
A vulkán legutóbb 2018. májusában mutatta meg a mélyében szunnyadó erők pusztító hatalmát. A két éve kezdődött újabb kitöréssorozat azóta sem csillapodott. A Tűz Hegye körül állandóan reng a föld, forró torkából vulkáni hamu és törmelék lövell a magasba.
A cikket Gueth Péter a WanderWell túravezetője írta.
