Látogatás Uganda hegyi gorilláinál

Kevesen tudják, hogy Afrika genetikailag és kulturálisan is a legváltozatosabb kontinens. A
legtöbb ember számára meglehetősen ismeretlen, az Afrikát jobban ismerők pedig tudják: megismerhetetlen. A köztudatban lévő asszociációk egyszerűek. Ha öt dologra kéne gondolnunk vele kapcsolatban, a sivatag, a dzsungel, a szafari mellé sokaknál beférne a hegyi gorilla képe is. Mi most pontosan ezért vagyunk itt. Élménybeszámoló Uganda hegyi gorilláinak látogatásáról.

Az első látogatás

Még nem szállt föl a hajnali köd, amikor a Bwindi nemzeti park körüli faluban terepjáróba ültünk, hogy a tengelyig érő sárban eljussunk a tíz kilométerre lévő park bejárathoz, ahol találkozunk a rangerrel és a másik hat szerencséssel, akikkel együtt mentünk gorillát nézni. A sorompónál látogatóközpont és néhány padsor, itt kellett helyet foglalni a mára engedélyt kapott néhány tucat turista között. A hajnali ködben fél órás műsort adtak elő a helyiek, hogy jobban átadhassuk magunkat a mai élménynek. Először eligazítást kaptunk a szabályokról (ezekről később lesz szó), majd a helyi asszonyok énekkel és tánccal köszöntöttek minket. Az alapvető kedvességen túl ez az egyik bevételi forrásuk, és a hajnali közös tánc a közösséget is építi.

Miután minden információt megkaptunk, négy nyolcfős csoportra osztottak minket, jelezve, hogy ma reggel négy gorillacsaládot fogunk meglátogatni valahol az erdőben. Minden csapathoz csatlakozott három-négy vadőr, akik pontosan tudták, merre tanyázik a nekünk „kiosztott” család. Mivel csak mi voltunk terepjáróval, a mi csapatunk kapta a legtávolabbi gorillákat. Fél óra vezetés után megálltunk egy tisztáson, és gyalog folytattuk az utat. Körülbelül újabb fél óra túrázás után az elöl lévő ranger felemelte a kezét, óvatosan széthúzta a bozótot, és megpillanthattuk életünk első vadon élő ezüsthátú gorilláit. Ebben a másodpercben indult az óra, és a következő hatvan perc úgy röppent el, hogy észre sem vettük.

Egymás között ment néha a tetriszezés, hogy kinek jusson a legjobb fotóhely. Amikor a gorillák odébb ugráltak, sétáltak, gurultak, rohantak, vadőreink utánuk vetették magukat, irtották a bozótot és pár méterrel arrébb profin kialakították a legjobb leshelyet számunkra. Egy órával később, kíméletlenül mutatták, az időnk lejárt, ideje visszahúzódni. Innen már csak húsz perc volt visszaérni a tisztásra, ahol egy könnyű piknik ebéd után szétszéledtünk.

Ha úgy nézzük, az egész program nem volt több 3 óránál, ebből a tényleges gorillázás mindössze 60 perc volt. Hogy megérte-e kifizetni ezért a 800 dollárt fejenként, és ehhez igazítani az egész utazásunkat? Ez nem is volt kérdés: minden centet megért, és minden cent jó helyre került.

A szervezés

Ugandában két nemzeti parkban, az Áthatolhatatlan Bwindi-ben (tényleg ez a neve, és tényleg áthatolhatatlan: Bwindi Impenetrable National Park hivatalosan) és a Mgahinga-ban túrázhatunk hegyi gorillákat lesni. További információt az Uganda nemzeti parkjai és vadvédelmi hatóság oldalon érdemes keresni.

Az Uganda Wildlife Authority hivatalos partnerei itt találhatóak. Pillanatnyilag összesen 21 családot tartanak elérhetőnek, ebből 19-et hozzászoktattak az emberi jelenléthez. Két család esetében ez még csak most történik. Ez limitálja az egy nap meglátogatható ezüsthátúak számát, amelyekből jelenleg napi 8 család látható a közönség számára. Engedélyt kizárólag az Ugandai Vadvédelmi Hatóság adhat ki, megvásárolni vagy a hatóságtól, vagy valamelyik szerződött túraszervező partnerétől lehet.

A gorillákhoz való bejutás árát meg kell fizetni, a „gorilla trekking” engedély 2024 és 2026 között 800 dollárba kerül közvetlenül az Ugandai Vadvédelmi Hatóságtól vásárolva. Ennek majdnem duplája, 1500 dollár az úgynevezett „beszoktatási élmény” engedély. Előbbit tekintjük a hagyományos túrának, amelyben helyi vadőrök nyolc turistát elkísérnek az erdőben az általuk az elmúlt években az emberekhez szoktatott családokhoz, ahonnan egy lélegzettvisszafojtottan töltött óra után visszagyalogolnak a kocsihoz. Akinek kevés a megfigyelőként eltöltött óra, jelentkezhet hosszabb, négy órás vizitre is. A vadőrök a gorillákat három-öt évig rendszeres nyomkövetéssel és emberi jelenléttel szoktatják a látogatókhoz, ehhez nagyobb óvatosság és kisebb, maximum 4 fős csoport a megengedett.

A túraszervező partner segítségét igénybe venni ajánlott. Így lesz rajta egy nagyjából 10 százalékos felár (ami 4 fő esetén akár 300-400 dolláros pluszt jelent). Ezért rugalmasságot és naprakészséget kapunk cserébe. Mivel a naponta kiadott engedélyek száma alacsony, az engedélyek hetekkel, hónapokkal előre elfogynak. Emiatt érdemes előre tervezni, és a már meglévő engedélyhez keresni repülőjegyet.

Szabályok, ha hegyi gorilla közelébe megyünk

Minden engedély névre szóló, csak megadott nap és megadott helyszínen használható fel, és nem ruházható át. Tizenöt éven aluli nem vehet részt a túrán, mert ha megijed, vagy nem jól reagál egy adott helyzetre, esetleg nem érti az instrukciókat és megijeszti a gorillákat, az ezüsthátúak (ez az ősz hátú legnagyobb hímeket jelöli) arra adott reakciói kiszámíthatatlanok. Ha egy kétszáz kilós hím megindul, semmi sem állítja meg. Ugyanígy fontos az egészségi állapotunk is, hogy ismeretlen kórokozókkal ne veszélyeztessük a vadakat. Covid alatt szigorúan vették a maszk viselését az állatok közelében. Családlátogatáshoz hét méterre szabad megközelíteni az állatokat. Közelebb persze jöhetnek hozzánk, de mi nem tehetjük meg ugyanezt.

Tilos közvetlenül a hegyi gorilla szemébe nézni, mint ahogy a közelében enni, inni vagy vakuzni is. A szabályokat nagyon szigorúan veszik. Egy rendszeresen látogatható, „beszoktatott” gorillacsalád mögött sok ember több évnyi munkája van. A beszoktatás évei alatt a nemzeti parkok területén letelepedett családokat először felmérik, majd rendszeres látogatással lassan hozzászoktatják az emberi jelenléthez, a szagokhoz, a viselkedéshez. Miután megbarátkoztak a vadőrök jelenlétével, jöhetnek a turisták. Hogy ne alapélmény legyen számukra az emberi jelenlét, egy órában maximalizálták a környezetükben tölthető időt.

Ezüsthátúak a szomszédos országokban

Uganda mellett Ruandában és Kongóban is élnek hegyi gorillák. Az áthatolhatatlan erdőségekben szabadon vándorolnak, tekintet nélkül a határokra. Ruandában jelenleg 23 család érhető el, ebből tizenkettőt már hozzászoktattak az emberi jelenléthez. A többi családot jelenleg is szoktatják. A ruandai oldalon a Vulkánok Nemzeti Park az otthonuk. A legutóbbi számítások szerint több mint ezer gorilla él a
vadonban (beleérte Ugandát és Kongót is), ebből több mint 600 a Virunga vulkánjai között. A ruandai gorillákhoz az engedély ára 1500 dollár.

Kongóban két nemzeti parkban tudunk ezüsthátúakat nézni, a Kahuzi Biega parkban síkvidéki, míg a Virunga Nemzeti Parkban a hegyi gorillákat találunk. A gorilla trekking engedély itt mindössze 400 dollár fejenként, ami csábító lehet, de mielőtt Kongó mellett döntünk, nem árt tisztában lenni a körülményekkel. Kongóban a közlekedés esetleges, drága (főleg fehéreknek), hosszadalmas, és nem mindig biztonságos.

Ettől függetlenül, ha úgy adódik, érdemes túrázni a Virungában, Afrika biológiailag és földrajzilag is legsokszínűbb nemzeti parkjában, ahol a hegyi és a síkvidéki gorillák mellett nagy számban találhatók csimpánzok, elefántok, vízilovak, oroszlánok és még legalább kétszáz emlősfaj. A táj pedig magába foglalja a szavannákat, láva borította síkságokat, mélyföldeket, mocsarakat egészen a Rwenzori hegység alpesi növényzetéig és 5000 méter feletti csúcsaiig.

(Fotók: Belényi Dániel)