Karimunjawa, a jávai éden

Fehér homokos partokkal övezett apró szigetek, szélben hajladozó pálmafák, türkizkék vízben cikázó színes halrajok, korallok között úszó teknősök, mangrove erdők, trópusi napsütés, csend és nyugalom, ráadásul mindez csupán egy kőhajításnyira a civilizált világ zajától. Ez Karimunjawa!

Karimunjawa szigetvilága olyan, mintha még az érintetlen, 60 évvel ezelőtti Bali lenne, lármás turistahordák és a köréjük kiépült zsebmetsző üdültetőipar nélkül. Ideális hely mindazok számára, akik elmenekülve a stresszes hétköznapokból első sorban pihenésre vágynak.

karimunjawa indonézia naplemente

 

Karimun, az indonéz éden

Karimunjawa nagyjából nyolcvan kilométerre fekszik Jáva partjaitól északi irányban a Jáva-tengeren. Összesen huszonhét parányi sziget tartozik ide, melyek közül mindössze öt lakott. Közülük a legnagyobbon, melynek neve Karimun, található a régió központjának számító, zavarba ejtő módon, szintén Karimunnak elnevezett település is.

Az itt található kikötőbe futnak be a Jáváról érkező hajók Jepara és Semarang városokból, itt találhatunk vegyesboltokat, piacot, éttermet, kifőzdét, orvosi rendelőt, és nem utolsósorban vendégházakat.

Karimunjawa szigeteinek nagyrésze természetvédelmi terület, ezért nem látogatható. Nagy erőkkel folyik itt a ritka növény és állatfajok megmentése.

A fürdőzésen, függőágyban fekvésen, és a misztikus mangrove erdőkben tett sétákon kívül kis halászhajókon járhatjuk be a kis szigetek közül azokat, melyek nem állnak természedvédelem alatt. Elég csak feltenni az úszószemüveget, és lebukni a víz alá, hogy máris a szemünk elé táruljon a trópusi tengeri élővilág varázslatos sokszínűsége.

Az egyik utolsó érintetlen korallzátony

Az itt található, közel kétszáz féle korallból álló szirtek állapota kiemelkedően ép, így valódi otthonul szolgálnak a köztük élő, több, mint négyszáz féle halfaj számára. A szigetek között akad néhány elsüllyedt hajóroncs is, így azok, akik vízalatti kincskeresésre adnák a fejüket, szintén megtalálják a nekik való elfoglaltságot.

A vízben töltött idő után jól esik elnyúlni a lágy, fehér homokon egy kókuszpálma árnyékában. Ha pedig idő közben megjött az étvágyunk is, máris utána nézhetünk az ebédünknek. A hajóskapitányok ugyanis mindenre gondolnak. Amíg mi a víz alatt kalandozunk, addig ők halászni indulnak. Elképzelni sem lehet fenségesebb eledelt, mint a kókuszdió parázson sült friss halat, némi különleges fűszerrel és gyümölcsökkel.

Karimunjawa igazi paradicsomi hely, és egyelőre még nem túl felkapott a külföldi turisták körében. Ennek oka az, hogy a szigeteket leginkább csak a száraz évszakban, májustól októberig lehet megközelíteni biztonságosan; és habár közel fekszenek az ország központi régióját jelentő Jávához, mégis valamelyest félreeső helynek számítanak.

Talán éppen ezek miatt lehet Karimunjawa egy feledhetetlen indonéziai utazás kihagyhatatlan állomása. Ha megjött a kedved ehhez az érintetlen szigethez, tarts velünk indonéz kalandtúránkon!

A cikket Gueth Péter a WanderWell túravezetője írta. 

Hasonló bejegyzések

Kedvenc bejegyzések

A kávézás kultúrája a Közel-Keleten

A kávézás kultúrája globálisan elterjedt. A nyugati világban szinte magától értetődő, hogy a napot kávéval indítjuk – valaki szertartásszerűen, mások csak egy „felesként” lehúzva...

A vietnámi konyha

Abból főzünk, ami megterem A vietnámi konyha főként az élénk ízek, a frissen felhasznált zöldségek és zöldfűszerek jellemzik. Fejlődésére elsősorban a kínai, majd később a...

Neom, a jövő egyutcás városa a sivatag közepén

A jövő városában mindenkiről digitális másolat készül, a csalitosban robot dinoszauruszok bömbölnek, gombnyomásra ered el az eső, repülő autók suhannak az égen, melyet éjszakánként...