Kannibálok a 21. században

Banner helykitöltő
- ideiglenes -
Kannibálok napjainkban
A bejegyzést írta: Gueth Péter

A kannibálok brutális szokása az ősidőkben a legtöbb embercsoportra jellemző volt. Olykor a kényszer szülte, hogy az emberek megegyék egymást a túlélés érdekében, de a legtöbbször vallási, rituális okai voltak. Napjainkban még mindig léteznek olyan természeti törzsek vagy szekták, ahol az emberi hús szerepel az étlapon.

Korowai törzs – ahol megeszik a boszorkányokat

Új-Guinea Indonéziához tartozó nyugati felén, a pápuák földjén számos népcsoport él még mindig viszonylagos elszigeteltségben. A korowai törzset 1974-ben fedezték fel. Napjainkban 4000-4500 főre tehető klánjaik összlakossága. Vadászó és növénytermesztő életmódot folytatnak, felfedezésükig jóformán csak kőeszközöket használtak.

A korowaiok erősen hisznek a varázslásban és a rontás erejében. Ha valaki váratlanul vagy szokatlan módon hal meg, arról azt feltételezik, hogy biztosan egy boszorkány áll a dolog mögött, aki gyakran lehet valamelyik közeli hozzátartozó is. A közösség feladata, hogy megkeressék az elkövetőt, akiről azt feltételezik, hogy rossz szellemek szállták meg és ennek hatására követte el a gyilkosságot.

Miután megvan a boszorkány, a korowaiok megölik és rituálisan megeszik. Úgy hiszik ez által a megszállt személyt visszaszerzik a gonosz szellemektől. Bár kannibálok már hivatalosan nincsenek köztük, de elszórt esetek folyamatosan előfordulnak.

A korowai törzs tagjai még mindig kannibálok

Fidzsi-szigetek – megenni az ellenséget

A Fidzsi-szigetek egy trópusi éghajlatú, független ország a Csendes-óceán déli részén, lakossága alig egymillió fő. A Fidzsi-szigetek méretéhez képest nagy létszámú hadsereget tart fenn. Katonái számos ENSZ békefenntartó műveletben vesznek részt szerte a világon.

Ezek a harcosok korábban egészen sajátos módon ünnepelték meg győzelmeiket. Az elfogott ellenség tagjait élve feldarabolták, majd különleges fűszerezéssel megfőzték, illetve megsütötték és megették. A kannibál lakomára azért került sor, hogy így szerezzék meg a legyőzöttek erejét és tudását. Ám az emberevésnek vélhetően ennél prózaibb okai is voltak. A Fidzsi-szigeteken nem élnek nagyvadak, így a szükséges fehérje bevitelére minden forrást hasznosítani kellett. A dokumentáltan legnagyobb étkű fidzsi kannibál egy bizonyos Udre Udre, aki a 19. század közepén élt, még a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült: közel 900 főt fogyasztott el. Az utolsó ismert kannibál 1959-ben halt meg.

A fiji harcosok régebben kannibálok voltak

Asmat törzs – ahol a fej az ember gyümölcse

Az indonéziai Dél-Pápua tartomány nehezen elérhető régiójában élő asmat törzset már a 16. században felfedezték az arra járó holland hajósok, ám egészen a 20. század közepéig a külvilágtól háborítatlanul élték a mindennapjaikat. Világszintű ismertségre két okból tettek szert. Egyrészt míves fafaragásaik és lenyűgöző szobraik miatt, másrészt egy amerikai milliárdos csemete, Michael Rockefeller különös halála miatt. A fiatal Rockefeller amatőr antropológusként 1961-ben kereste fel az asmat törzs egyik közösségét, ám soha nem tért vissza útjáról. Csak évtizedekkel később derült ki, hogy valószínűleg a vendéglátói megölték és megették. Az asmatok mindig is hírhedt fejvadászok és kannibálok voltak. Úgy hiszik, hogy az ember olyan, mint egy fa, melynek a fej a gyümölcse. A családjuk iránti hűségük, illetve szexuális potenciáljuk bizonyítékaként levadászott ellenségeik koponyáját meglékelték és belőle az agyat megették. Hasonlóan a korowaiokhoz, a szokatlan és túl korai halál mögött az asmatok is boszorkányságot sejtettek és az elkövetőre is ugyanaz a sors várt.

A pápuai Asmat törzs tagjai kannibálok

Aghori szekta – a koponyahordozók

Az indiai Varanasi kultúrája és hagyományai sok évezredes múltra tekintenek vissza. A Gangesz menti városról a hinduk azt tartják, hogy akit itt ér a halál és hamvait itt szórják a szent folyóba, az megszabadulhat a lét örök körforgásától. A folyóparton ezért számos halottégető működik, ahol szünet nélkül lobbannak fel a máglyák. Ezeknél a halottégetőknél kószálnak az aghori szekta aszkétái, oldalukon a koponyából kialakított ivócsészéikkel. Az aghorik úgy tartják, hogy nincs jó és rossz és szembemennek a hagyományos hindu szokásokkal; mindent elkövetnek ami tisztátalan. Emberi ürüléket esznek, vizeletet isznak és a halottégetőknél emberhúst fogyasztanak. Siva istent tisztelik, a pusztítót és újrateremtőt. Úgy hiszik, hogy a halottak húsának megevésével magával Sivával egyesülnek. De mivel meghalt ember húsát eszik, így szó szerint nem kannibálok. Az aghorikat bár tisztelet veszi körül, a legtöbben elkerülik. A számuk megfogyatkozott, csupán néhány tucatnyian maradtak.

Banner helykitöltő
- ideiglenes -

Hasonló cikkek