Korowai törzs – ahol megeszik a boszorkányokat
Új-Guinea Indonéziához tartozó nyugati felén, a pápuák földjén számos népcsoport él még mindig viszonylagos elszigeteltségben. A korowai törzset 1974-ben fedezték fel. Napjainkban 4000-4500 főre tehető klánjaik összlakossága. Vadászó és növénytermesztő életmódot folytatnak, felfedezésükig jóformán csak kőeszközöket használtak.
A korowaiok erősen hisznek a varázslásban és a rontás erejében. Ha valaki váratlanul vagy szokatlan módon hal meg, arról azt feltételezik, hogy biztosan egy boszorkány áll a dolog mögött, aki gyakran lehet valamelyik közeli hozzátartozó is. A közösség feladata, hogy megkeressék az elkövetőt, akiről azt feltételezik, hogy rossz szellemek szállták meg és ennek hatására követte el a gyilkosságot.
Miután megvan a boszorkány, a korowaiok megölik és rituálisan megeszik. Úgy hiszik ez által a megszállt személyt visszaszerzik a gonosz szellemektől. Bár kannibálok már hivatalosan nincsenek köztük, de elszórt esetek folyamatosan előfordulnak.
Fidzsi-szigetek – megenni az ellenséget
A Fidzsi-szigetek egy trópusi éghajlatú, független ország a Csendes-óceán déli részén, lakossága alig egymillió fő. A Fidzsi-szigetek méretéhez képest nagy létszámú hadsereget tart fenn. Katonái számos ENSZ békefenntartó műveletben vesznek részt szerte a világon.
Ezek a harcosok korábban egészen sajátos módon ünnepelték meg győzelmeiket. Az elfogott ellenség tagjait élve feldarabolták, majd különleges fűszerezéssel megfőzték, illetve megsütötték és megették. A kannibál lakomára azért került sor, hogy így szerezzék meg a legyőzöttek erejét és tudását. Ám az emberevésnek vélhetően ennél prózaibb okai is voltak. A Fidzsi-szigeteken nem élnek nagyvadak, így a szükséges fehérje bevitelére minden forrást hasznosítani kellett. A dokumentáltan legnagyobb étkű fidzsi kannibál egy bizonyos Udre Udre, aki a 19. század közepén élt, még a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült: közel 900 főt fogyasztott el. Az utolsó ismert kannibál 1959-ben halt meg.
Asmat törzs – ahol a fej az ember gyümölcse
Az indonéziai Dél-Pápua tartomány nehezen elérhető régiójában élő asmat törzset már a 16. században felfedezték az arra járó holland hajósok, ám egészen a 20. század közepéig a külvilágtól háborítatlanul élték a mindennapjaikat. Világszintű ismertségre két okból tettek szert. Egyrészt míves fafaragásaik és lenyűgöző szobraik miatt, másrészt egy amerikai milliárdos csemete, Michael Rockefeller különös halála miatt. A fiatal Rockefeller amatőr antropológusként 1961-ben kereste fel az asmat törzs egyik közösségét, ám soha nem tért vissza útjáról. Csak évtizedekkel később derült ki, hogy valószínűleg a vendéglátói megölték és megették. Az asmatok mindig is hírhedt fejvadászok és kannibálok voltak. Úgy hiszik, hogy az ember olyan, mint egy fa, melynek a fej a gyümölcse. A családjuk iránti hűségük, illetve szexuális potenciáljuk bizonyítékaként levadászott ellenségeik koponyáját meglékelték és belőle az agyat megették. Hasonlóan a korowaiokhoz, a szokatlan és túl korai halál mögött az asmatok is boszorkányságot sejtettek és az elkövetőre is ugyanaz a sors várt.
Aghori szekta – a koponyahordozók
Az indiai Varanasi kultúrája és hagyományai sok évezredes múltra tekintenek vissza. A Gangesz menti városról a hinduk azt tartják, hogy akit itt ér a halál és hamvait itt szórják a szent folyóba, az megszabadulhat a lét örök körforgásától. A folyóparton ezért számos halottégető működik, ahol szünet nélkül lobbannak fel a máglyák. Ezeknél a halottégetőknél kószálnak az aghori szekta aszkétái, oldalukon a koponyából kialakított ivócsészéikkel.
Írta: Gueth Péter
a WanderWell túravezetője
