Sapa az észak-vietnámi hegyvidék ikonikus városa. Az egykori vásártartó falucska előbb francia üdülőhely, majd világhírű turista desztináció lett. Sapa és környékének rendkívüli szépsége valamint az itteni, sokáig elzártan élő népek máig autentikus hagyományai mágnesként vonzzák mind a természet, mind az ősi kultúrák szerelmeseit.
Látnivalók Sapa környékén
Sapa rejtélye: az ősi vésett kövek
Ezek a rejtélyes eredetű kősziklák Sapa központjától délkeleti irányban, nagyjából 7 kilométerre, elszórtan lelhetők fel a Muong Hoa völgyben, Hầu Thào és Ta Van községek térségében. Közülük a legnagyobb Hon Bo, 15 méter hosszú és 6 méter magas. Neve azt jelenti, hogy: apa.
A sziklák módszeres végigjárásához érdemes egy vezetett túrára jelentkezni, amire Sapa városában számos helyi iroda kínál lehetőséget. A vésett kövek között akad olyan, melyen lábakon álló házak láthatók, míg másokat férj és feleség köveknek neveznek. Ezek véseteiről úgy tartják, hogy a szerelemben kitartó, a házasélet nehézségeit együtt átvészelő házaspárokat örökítenek meg. Vannak varázskövek is, varázsigékkel, melyekkel vélhetően a falvakat veszélyeztető tigrisek ellen védték az itt élőket. A legtöbb sziklán párhuzamos és merőleges vonalak láthatók, ezek jelentése egyenlőre rejtély.
Helyszín: vésett kövek
Nyitvatartás: –
Belépő: Nincsen, illetve a vezetett túra ára.
További információk:
Vietnam Discovery
UNESCO
Délkelet-Ázsia teteje: a Fansipan-csúcs
A 3147 méter magas Fansipan nem csak Vietnám, de egyben a kontinentális Délkelet-Ázsia legmagasabb pontja. Lejtőit december – január hónapokban gyakran hó borítja, mely azonban hamar elolvad.
A csúcsra kétféleképpen lehet feljutni: gyalog és felvonóval.
Gyalogtúra
A gyalogtúra általában két napot vesz igénybe. A klíma miatt erre a legideálisabb időszak március – április, de ekkor is a váratlan égszakadásokra fel kell készülni. A legkönnyebb és legismertebb útvonal a Tram Ton, mely 1900 méter magasról indul és a 2800 méteren lévő pihenőhelyig nagyjából 10 óra alatt lehet feljutni. Innen a csúcstámadást a következő nap reggelén lehet megvalósítani.
Gyalogtúra esetén az alábbi kötelezően fizetendő díjakkal kell számolni:
Tisztasági díj: 5000 VND
Erdőhasználati díj: 150 000 VND
Belépőjegy: 30 000 VND
Biztosítás: 5000 VND
Bővebb információ és leírás angolul: Fransipan Treking
Felvonóval
Felvonóval lényegesen gyorsabb a csúcstámadás, mint gyalog. A felvonóállomás 3 kilométerre található Sapa központjától. Ide gyalog, taxival és vonattal is el lehet jutni, mely utóbbi Vietnám leghosszabb hegyi vasútja. A vasútállomás a városközpontból, a Hôtel de la Coupole – MGallery-nél található.
A csúcsra felvivő Sun World Fansipan Legend névre keresztelt felvonó rendszer két világrekorddal is büszkélkedhet. Ez a világ leghosszabb egybefüggő távot megtevő libegője (6292.5 méter), illetve a világ legnagyobb szintkülönbséget leküzdő felvonója (1410 méter). Az utazás alig 20 percet vesz igénybe és közben pazar kilátásban lehet gyönyörködni. Feltéve, ha nincs tömve a kabin.
Hegyi vasút állomása
Felvonó állomása
Árak és további infók: Sunworld Fansipa Legend, valamint: Fansipan Cable Car
Tradicionális települések Sapa környékén
Bár Sapa és környéke a még autentikus életet élő vietnámi hegyvidéki kisebbségek otthona, azért többségében amire errefelé számítani lehet az inkább egy félig-meddig skanzen világ, a turistáknak fenntartott látszatvalóság. Ettől függetlenül mindenképpen érdemes szétnézni a környéken, mert életreszóló élményt jelent, csak az előzőeket érdemes észben tartani.
Ta Van
Itt főként fekete hmong családok, illetve giáy és yao-k élnek. A falucska a vésett kövek miatt is látogatásra érdemes. A környező hegyek és a gondosan művelt rizsteraszok látványa lenyűgöző.
Helyszín: Ta Van
Belépő: 75 000 VND
Cat Cat
Ebben a Sapához legközelebbi falucskában hmong családok élnek. A település mindössze 3 kilométerre fekszik Sapa központjától dél-nyugati irányban. A látképet a falun vízeséseken átfolyó, kristálytiszta hegyi patak fölé épült hidacskák gazdagítják.
Helyszín: Cat Cat
Belépő: 150 000 VND
Xín Chải (gyakran: Sin Chai)
Ez a település a Fansipan lábánál, Sapától egy órányi sétára található. Kevéssé ismert és felkapott, mint a fenti falvak. Vörös yao népcsoport lakja, akik szívesen bevezetik a tradicionális szövés és ruhakészítés rejtelmeibe az erre járólat. A vörös yaok nem csak Észak-Vietnámban, de a határ túloldalán, Kínában is élnek.
Helyszín: Xín Chải
Belépő: 150 000 VND
Az Ezüst-vízesés (Thac Bac)
Sapa városától északnyugati irányban 15 kilométerre, még az Ô Quy Hồ hágó előtt található az Ezüst-vízesés. Az 1800 méteres magasságban, buja, zöld trópusi környezetben aláhulló kaszkádos vízesés magassága közel 200 méter. Kiépített ösvényen és zuhogó víz fölött átívelő hidakon mászhatunk fel a tetejéig.
Helyszín: Ezüst-vízesés
Nyitvatartás: –
Belépő: 20 000 VND
Az Égi Kapu
Az Ezüst-vízesés irányában, de pár kilométerrel tovább, közvetlenül a Ô Quy Hồ hágónál, 2025 méteres magasságban található az Égi Kapu (gyakran: Sky Gate vagy Heavens Gate). Erről a pontról csodálatos kilátás tárul elénk. Alattunk a mélybe futó, rizsteraszos völgyek, melyek fölött felhőpamacsok lebegnek, körben a csipkés hegyláncok végtelenbe olvadó sora. Téren és időn kívüli az élmény, ha szerencsénk van. Egyrészt átmenő forgalommal és jelentős méretű turista csapatokkal lehet számolni, másrészt a látványhoz elengedhetetlen, hogy tiszta időben érkezzünk. A nyári esősebb hónapok alatt ez kihívást jelenthet.
Helyszín: Égi Kapu
Nyitvatartás: –
Belépő: 80 000 VND
Sapa Üveghídja
Ezt a helyet vietnámiul Khu Du Lịch Cầu Kính Rồng Mây-nek hívják, ami teljes fordításban valahogy így hangzik: Rồng Mây turisztikai terület Üveg Hídja. De a Rồng Mây jelentése Felhősárkány, és a hídra gyakran így hivatkoznak. Egy üvegkabinos felvonóval juthatunk fel hozzá, mindössze 1,5 perc alatt. Gyalogos megközelítésre is van lehetőség, ám ekkor egy 3 órás hegymászásra kell felkészülni.
Az 5 méter széles Üveghíd nagyjából 2000 méterrel a tengerszint felett, 60 hosszan lebeg ég és föld között. A kialakítása minden szabványnak megfelel és biztonságos. A téli hónapok alatt ez a hely a felhővadászok kedvelt kilátópontja. Megunhatatlanok a hegyek között gomolygó hófehér, illetve olykor ködszürke pamacsok látványa.
Az Üveghíd 17 kilométerre található Sapától a Ô Quy Hồ hágó irányában.
Helyszín: Rồng Mây
Nyitvatartás: 7:00 – 17:00 között, mindennap.
A felvonó ára: egy irány: 200 000 VND, retúr: 400 000 VND
Látnivalók Sapa városban
Múzeum
A múzeum lehet a legjobb kiindulópontja Sapa és környéke felfedezésének. Az itt található kiállítás keretében átfogó képet lehet kialakítani a térség népeiről és kultúrájáról. Ez segíthet kiválasztani a meglátogatni kívánt desztinációkat.
Helyszín: Múzeum
Nyitvatartás: 7:30 – 11:30 és 13:30 – 17:00 között. Hétvégén jellemzően nagy a tömeg.
Belépő: Ingyenes.
Piac
Sapa város piaca hosszú ideje kiemelt jelentőséggel bír. Ez az egész Hoang Lien Son hegyvidék fókuszpontja. Itt találkoznak és cserélnek árut egymással a különféle népek és törzsek, és itt vásárolhatják meg az erre járó turisták is a szuveníreket a legkönnyebben mégha nem is a legolcsóbban. Zöldség, gyümölcs, gyógynövény készítmények, fűszeres illatú, friss ételek és tradicionális kézműves áruk, szőttesek végtelen kavalkádja ez a hely.
Helyszín: Piac
Nyitvatartás: Csak vasárnap
Szent Rózsafüzér templom
Sapa egyik ikonikus épülete a Szent Rózsafüzér templom, melyet leginkább Kőtemplomnak (Nhà Thờ Đá) hívnak. Az 1895-ben épült római katolikus építmény a második világháborúig töretlenül működött, ám ekkor papját meggyilkolták. Ez után néhány nehéz évtized következett, majd a szent hely újra megnyitotta kapuit. Vietnám egyik legszebb templomának tartják. Az összesen 32 színes ólomüveg ablakok Jézus életét jelenítik meg. Az ide betérő külföldi látogatót különösen ismerős ám mégis furcsán idegen hangulat keríti hatalmába e másfél évszázados falak között.
Helyszín: Szent Rózsafüzér templom
Nyitvatartás – mise rend: Hétfő – szombat 5:00-kor, 6:30-kor és 7:00-kor; hétvégén 8:30-kor, 9:00-kor, és 18:30-kor kezdődik szentmise.
Első rész: Sapa a felhők városa
Kapcsolódó cikkek:
Hanoi fontosabb kulturális látnivalói
Parfüm Pagoda
Ha Long-öböl – Vietnám természeti csodája
Ha szívesen elutaznál Vietnámba, nézd meg a WanderWell utazási ajánlatait: Észak-Vietnám