A Dunakanyar hazánk egyik méltán kedvelt pihenő- és üdülőövezete. Gazdag természeti és kulturális látnivalóinak köszönhetően minden évszakban remek úti cél, akár pihenésre, akár aktív kikapcsolódásra vágyunk. Budapest közelségéből adódó sűrű úthálózat, a modernizált vasútvonalak, kisvasutak, bicikliutak, hajójáratok alkotta közlekedési infrastruktúra, a színvonalas éttermek, bárok, valamint a számtalan túraútvonal minden igényt kielégítenek. Legyen szó egynapos kirándulásról, vagy egy hetes utazásról, itt mindenki megtalálja a kedvére való kikapcsolódást!
Dunakanyarnak nevezzük a Duna körülbelül Esztergomtól Szentendréig tartó szakaszának két partját, a szigeteket, tágabb értelmezés szerint pedig a Pilist, a Visegrádi-hegységet, valamint a Börzsöny déli részét is ide szokás sorolni. A Duna északi és déli részre osztja a tájat, azonban a folyó a régi mondás szerint össze is köti a két oldalt; a térségben 3 helyen tudunk komppal átjutni a másik oldalra: Szob-Pilismarót (csak tavasztól őszig közlekedik), Nagymaros-Visegrád és Tahitótfalu-Vác között menetrend szerint járnak a komphajók. Pilismarótnál, Dömösnél és Kisoroszinál révvel is átkelhetünk a folyón. Emellett a MAHART jóvoltából Budapestől a Vigadó térről váci, visegrádi megállókkal Esztergomig szárnyashajóval is utazhatunk, valamint 2020 nyarától körjárattal is beutazhatjuk a Dunakanyart. Egy jegy megvásárlásával aznap korlátlan alkalommal használhatjuk a sétahajókat, melyeken kerékpárt is szállíthatunk.
Aktív kikapcsolódás vízen
A Dunakanyar a kenuzás egyik hazai fellegvára, szinte mindegyik településen bérelhetünk hajókat. Egy dunai kenutúrát mindenképp képességeinknek és tapasztalatainknak megfelelően szervezzünk meg, és azt is vegyük figyelembe, hogy folyásiránnyal szemben lehetőleg ne evezzünk! De semmi gond, a legtöbb cég felár ellenében vállalja a hajók visszaszállítását:-) Fontosnak tartjuk felhívni a figyelmet arra, hogy megfelelő tapasztalat hiányában célszerűbb egy szervezett túrához becsatlakozni.
A dunai evezés kihagyhatatlan állomása a Szentendei-sziget északi csúcsa. A közigazgatásilag Kisoroszihoz tartozó, széles kavicsos part tökéletes hely a fürdőzésre, napozásra, valamint a büfében feltölthetjük akkumlátorainkat is.
A Duna főágán kívül több vadregényes helyszínt is felkereshetünk a vízen. A még kevésbé ismert Táti-szigetek 2020 márciusa óta természetvédelmi terület. Az ártéri erdők fölénk hajló ágai alatt evezve számos védett állatfajt figyelhetünk meg: fekete gólya, nagy kócsag, szürke gém, haris, jégmadár, rétisas és a hód is otthonra lelt a szigeteken. A szigetek Esztergom felőli végén pedig egy igazi ipartörténeti kuriózumot, a folyóban óriási lábakon álló egykori szénrakodót is körbeevezhetjük. A Dunakanyar és az ország határát képező Ipolyon is remek vízitúrákat tehetünk. Itt nem kell tartanunk erős sodrástól, aszályosabb időben pedig némi kenutolás is fűszerezheti a kalandot. A folyó a horgászok kedvelt helyszíne, Ipolydamásd és Letkés között pedig remek vízparti sátrazóhelyeket találunk! Az Ipolyhoz hasonló a szintén kedvelt evezős helyszín a Garam-folyó is, mely Szlovákia területéről érkezve Esztergommal szemben torkollik a Dunába.
Mit csináljunk a Dunakanyar északi oldalán
Biciklitúrák a Dunakanyar északi részén
A Duna északi partján Szobtól egészen Vácig folyamatos bicikliút vezet. Az út 44 km hosszú, jól táblázott, változó minőségű. Vonalvezetése jobbára a Duna mellett halad – többször érinti a Duna-Ipoly Nemzeti Park területét -, így útközben gyönyörködhetünk az ártéri erdőkben és a folyóra nyíló panorámában, háttérben a Pilis és a Visegrádi-hegység hegyeivel.
Hangulatos éttermek és egyéb vendéglátóhelyek a Dunakanyar északi oldalán
A Dunakanyarban remek parti helyek, büfék, éttermek, kávézók találhatóak, többségük közvetlenül a parton, a bicikliút mellett. Ilyen tekintetben Zebegény a környék fellegvára. A helyiek kedvenc büféi a Vasparipa Falatózó és a Danu ételbár, utóbbi testvéregysége azonos tulajdonosokkal az Élesztő Plázs, mely nemcsak büfé, hanem igazi közösségi tér, és kenu kikötőpont is. A Helyben Kávézóban prémium kávékat és reggeli típusú ételeket kóstolhatunk a pazar kilátás mellett. Nagymaroson a kompátkelő környékén több büfé és étterem is kiszolgálja a túrázókat. A Maros Étterem Dunára és a Visegrádi Fellegvárra nyíló terasza ideális hely a hűsölésre a nyári kánikulában. Azonban Nagymaros leghangulatosabb és talán legkedveltebb helye a Piknik Manufaktúra. A szőlőlugas árnyékában kézműves ételeket és italokat fogyaszthatsz, és szezonban minden hétvégén koncerteket is tartanak. A konyha alternatív világkonyha, minden esetben találsz a kínálatban többféle vega és vegán, de persze hagyományos húsos ételt is.
Túrázás a Dunakanyar északi részén
A Dunát északról a Börzsöny déli vonulatai szegélyezik, lényegében a folyó a Szent Mihály-hegyet és a Hegyes-tetőt kanyarogja körbe. Előbbi Duna fölé magasodó, meredek hegyoldalán vezet a sárga és kék barlang jelzésű turistaút, ahonnan az egyedülálló panoráma nyílik az egész Dunakanyarra. Itt található a vulkanikus eredetű, de ember által továbbformált Remete-barlang, mely szájából szintén elképesztő a kilátás! A Hegyes-tetőn álló kőkilátóból, a Julianus-kilátóból már kissé magasabbról csodálhatjuk a Dunakanyar egyedülálló látványát és a Pilis, Visegrádi-hegység hegyeit.
Ha kicsit messzebb kalandoznánk a folyótól, akkor is remek túraútvonalakat találunk. Szobról és Kismarosról is indul kisvonat a Börzsöny hegyei közé. Előbbivel át is szelhetjük a hegységet, hiszen márianosztrai és nagyirtáspusztai megállókkal egészen Nagybörzsönyig vezet a vasút. Márianosztráról több körtúrát is tehetünk. Az egyik legváltozatosabb és leglátványosabb túra Márianosztra-Nagy-Koppány-Nagyirtáspuszta-Sas-hegy-Sós-hegy-(esetleges kitérő a Kopasz-hegyre)-Márianosztra útvonalon vezető dél-börzsönyi panorámatúra. A Kismarosról induló kisvonat Királyrétig vezet, mely kedvelt kiindulópontja a Nagy-Hideg-hegyre és Csóványosra vezető túráknak. Királyréten járva mindenképpen keressük fel a nemrég átadott Várhegy-kilátót is!
Kulturális látnivalók a Dunakanyar északi oldalán
A Duna északi oldalán két kastély is található, a zebegényi Duna-parton álló Dőry-kastély és a verőcei Migazzi-kastély, de sajnos egyik sem látogatható. Vácon érdemes felkeresni hazánk egyetlen diadalívét, a Kőkaput, a székesegyházat és a várfallal szegélyezett Duna-partot is, ami a Váci Világi Vigadalomnak is helyt ad. Márianosztra zsákfaluja is tartogat meglepetéseket az ide látogatóknak. Itt található az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a pálosok Magyarok Nagyasszonya Bazilikája, amit a Mária-út zarándok- és túraútvonal is érint. De talán Márianosztra még ismertebb a büntetés-végrehajtási intézetéről, ahol korábban női, ma pedig már férfi elítélteket őriznek fegyház és börtön fokozatban. A Pálosok terén álló épületben található a pálosok és a börtön történetét bemutató kiállítás ahol az intézet története mellett egy zárkába is betekinthetünk. Érdekesség, hogy az épület mögötti dombok ölelésében fekszik a szépen gondozott egykori rabtemető is, mely bárki számára felkereshető.
Mit csináljunk a Dunakanyar déli oldalán
Biciklitúrák a Dunakanyarban
A déli oldal nem büszkélkedhet olyan egybefüggő kerékpárúttal, mint az északi, de azért itt is érdemes nyeregbe pattanni. Esztergom és Búbánatvölgy, Dunabogdány és Tahitótfalu között, valamint Szentendrén is találunk hosszabb bicikliutakat.
Hangulatos éttermek és egyéb vendéglátóhelyek a Dunakanyar déli oldalán
Már rögtön a Dunakanyar kapujában, Esztergomban elmerülhetsz a gasztronómiai élvezetekben! Számtalan étterem várja az ínyenceket, melyek közül a prémium kategóriát a Rózsakert Étterem, a Prímás Pince, a Széchenyi téren található BorYou bor&bisztró és Rudolf Étterem képviseli. Az olaszos ízek kedvelőinek kötelező kuriózum a Pinseria Pannónia (szigorúan nem pizzéria!), a BBQ ízek kedvelőinek pedig a Smoke and Smell BBQ a tökéletes választás. A környék legjobb fagylaltját a Cafe La Fontana cukrászda és kávézóban élvezheted, ahol a laktóz- és gluténérzékenyek, valamint a cukorbetegek is számos finomság közül tudnak válogatni. A túra- és gasztroélmények összekötésére a Vaskapu ideális helyszín. A Brill Gyula menedékház és az aljában üzemelő étterem mellett több túraútvonal is elhalad, melyről érdemes letérni egy remek ebédre a túlzás nélkül lélegzetelállító panorámát nyújtó teraszon!
Dunabogdányban a Dunakanyar egyik legszebb partszakaszán áll a Forgó Étterem, mely kedvelt rendezvényhelyszín is. Szentendrén Esztergomhoz hasonlóan rengeteg étterem és bár áll nyitva a nagyközönség számára. Különleges hangulata miatt érdemes kiemelni a Határcsárdát, az édesszájúaknak pedig a Szamos Marcipán Múzeum és Cukrászdát ajánljuk.
Túrázás a Dunakanyar déli részén
A Dunakanyar ölelésében fekvő Pilis és a Visegrádi-hegység hazánk legkedveltebb túrahelyszínei. Természetesen kihagyhatatlan Magyarország egyik legszebb kilátását nyújtó Prédikálószék. Dobogókő is rendkívül népszerű, ahonnan remek túraútvonalak indulnak a szélrózsa minden irányába. A túra után a menedékház és a Platán étterem előtt is ízletes bográcsételekkel pótolhatod a kalóriákat. Ha a hegycsúcsok helyett inkább a szurdokok vonzanak, akkor is szuper helyszíneket találsz itt. A Rám-szakadék néhol láncokkal és létrákkal biztosított szűk szurdoka kicsiknek és nagyoknak remek kalandot nyújthat, de az élményen a turisták hétvégi áradata eléggé tud rontani. Talán egy fokkal kevésbé zsúfolt a Dera-szurdok, vagy éppen a Holdvilág-árok. Ha pedig vérbeli felkészült túrázó vagy, akkor keresd fel a szinte ismeretlen, ennélfogva rendkívül vadregényes Salabasnia-szurdokot!
Könnyű, de annál látványosabb klasszikus túraútvonal a Spartacus-ösvény, melyről szintén különeges kilátás nyílk a Duna völgyére. A Spartacus-ösvényt érdemes kombinálni az Apátkúti-völggyel, így remek körtúrát tehetünk Pilisszentlászló és Visegrád között. Féltávon található az Ördögmalom Erdei Étterem, ami pisztrángos fogásairól híres. Az ebédre/vacsorára szánt halat akár Te magad is kifoghatod a tóból!
Kulturális látnivalók a Dunakanyar déli oldalán
A kultúrára szomjazóknak is rengeteg érdekességet tartogat a környék. A kulturális élet csomópontjai Esztergom, Visegrád és Szentendre.A Dunakanyar talán legismertebb épülete az Esztergomi Bazilika. A hivatalosan Nagyboldogasszony és Szent Adalbert Főszékesegyház az altemplomától a kupoláig bejárható. A panorámateremben kialakított kávézóban mindenképp üljünk le egy forró vagy éppen hűs itallal az óriási ablakok elé! A Bazilika környezete is megéri a sétát, járjuk be a várat, kicsit messzebb merészkedve pedig érdemes meglátogatni a Szent Tamás-hegyet és sétálni egyet a Kis-Duna-sétányon.
Visegrád nemzetközi hírnevét a Duna fölé magasodó Fellegvárnak köszönheti. Érdemes látogatásunkat a Palotajátékok idejére időzíteni, amikor a korabeli ruhákba bújt hagyományőrzők felidézik a középkori életet. Szentendre a Festők Városa, ahol rengeteg múzeum található. A legnépszerűbb természetesen a Szentendrei Skanzen, ahol Magyarország népi építészetét, lakáskultúráját és életmódját mutatják be. Érdemes kiemelni a Ferenczy Múzeum részeként működő Kovács Margit Múzeumot, ahol a hazai kerámiaművészet meghatározó alakjának munkáit láthatjuk, valamint a sétálóutca valódi ékszerdobozát, a Karácsony Kiállítást.
Hangulatos szállások a Dunakanyarban
Ha az északi oldalon vágysz csendes-kuckós vendégházra, nézz szét a Zebegény Cabins oldalán, ahol több szálláshely közül is választhatsz. Ha erdővel körülölelt tisztáson, luxuskörülmények között pihennél, akkor a Szent Orbán Erdei Wellnesshotel lesz a tökéletes helyszín számodra! Szintén prémium szobákat kínál a zebegényi Natura Hill is. A Börzsönyben számos kulcsosház is található, melyekről az Ipolyerdő oldalán tudsz tájékozódni. Közülük érdemes kiemelni a Wenckheim-házat, melynek igazi vadászkastély hangulata, mégis modern szobái páratlanok a térségben!
A déli oldal legszebb panorámáját a Dunakanyarra a visegrádi Hotel Silvanusban találod. Délebbre Szentendrén a városnézésben és túrázásban megfáradt utazóknak a Bükkös Hotel kínál egyedi desing szobákat. Dobogókő tetején álló Báró Eötvös Loránd menedékházban nemcsak mesés ebédet és vacsorát költhetsz el, hanem ízléses és hangulatos szobákat is foglalhatsz. Ha pedig a Pilis és a Visegrádi-hegység erdeinek mélyén álló kulcsosházak érdekelnek, őket a Pilisi Parkerdő oldalán tudod böngészni.
A cikket Pécsi Linda, a WanderWell túravezetője írta.