„Az ígéretekkel szemben itt még 50 fok sincs!” – panaszkodik nevetve egy utastársam. „Árnyékban méred. De mi a napon vagyunk” – mutatok a hőmérőre, ami 58.6 Celsius fokot mutat éppen a Land Cruiser lökhárítójára támasztva. A Danakil-mélyföld területén autózunk, a Föld legforróbb helyén, és béna humorral próbáljuk elviselni valahogy az élhetetlen klímát. Április van. Még szerencse, hogy nem a nyári melegben jöttünk.
Két napja még az Etióp-felföldön, a Simien-hegységben túráztunk. Tengerszint felett 3200 méter alatt egy percet sem töltöttünk, és elképzelni is nehéz volt, hogy nemsokára arról fogunk beszélgetni, hogy szeretnénk újra fázni.
A Föld legforróbb pontja
Nemcsak a klíma élhetetlen. Órák óta lávamezőkön és lávamezők mellett zötykölődünk. A lávamezőn rosszabb. Az útnak használt, bizonyára ember alkotta képződményen az utóbbi egy órában alig több, mint tíz kilométert tettünk meg. Mehetnénk kicsit gyorsabban is, de senkinek sincs kedve se kereket cserélni, se kerékcsere idejére kiszállni a kocsiból, így kíméljük a felszerelést.
Időnként mégis felbukkan egy-egy falu, pontosabban egy-két lávakőből épített girbegurba hajlék. Ameddig a szem ellát, mindenfelé fekete láva, sehol egy fa, esetleg néha egy fűcsomó. És egy semmiből semmibe tartó ember, aki ki tudja, milyen együttállásnak köszönhetően született ide. Afarok élnek ezen a vidéken, elsősorban pásztorkodással és sókereskedelemmel foglalkozó, félnomád törzsek.
Ne hagyd ki az országról készült átfogó tudástárunkat! Tapasztalt utazók hiteles és hasznos információi. Minden, amit Etiópia kapcsán tudni érdemes a látnivalókról, nemzeti parkokról és kultúráról. Megnézem!
A hőség naplemente körül sem enyhül. Megállunk piknikezni a Karúm-tó sóval borított felszínén. A horizont eltűnik, a fehér sós végtelen kéken tükrözi vissza az eget kelet felé, narancsszínben a lemenő napot nyugatnak. Erős szél fúj, ami nem enyhít a melegen. Mintha hajszárító előtt vagy sugárhajtómű mögött lennénk, viszi a műanyag asztalt és a székeket, mi közben hanyatt fekve nézzük az első csillagokat a viharos szélben. Éjszakára szóba sem jöhet a sátrazás, eukaliptuszból eszkábált ágyakban alszunk szabad ég alatt.
Reggel visszatérünk a Karúm-tó sós felszínére csobbanni egyet. Ahogy kiszáradt és néha újra átnedvesedett az üledék, szabálytalan sokszögekbe rendeződött a felszíne. Alattunk a Föld egyik legsósabb tava. A sós felület annyira sima, hogy gond nélkül lehet végsebességig pörgetni a terepjárókat. A csobbanás nem frissít a mindössze pár méteres lékszerű lyukban. Az extrán sós meleg víz után muszáj megint mosakodni.
Egy kis földrajz
Nem titok, hogy etiópiai utunk fő tematikája a legmagasabb és legmélyebb pontok meglátogatása volt. Előbbi a Simien-hegységben a 4543 méter magas Ras Dashen csúcs volt. Utóbbihoz a Danakil-mélyföld területére kellett elzarándokolni, és leautózni bőven tengerszint alá. Különböző forrásokat átlagolva körülbelül 120 méterrel.
A Danakil-mélyföld egykor a Vörös-tenger része volt. Úgy 30 ezer évvel ezelőtt vulkáni működések és tektonikus mozgások hatására elzáródott a tengertől, és a vize elkezdett elpárologni. Évezredekkel későbbre átlagosan 800 méter vastag sóréteg halmozódott fel, és alapozta meg az afarok sókitermelését és sóbizniszét. Az itt található kősó és kálisó mennyiségét 290 millió tonnára teszik, amit az afarok kézi erővel fejtenek és tevéken szállítanak, így konzervatív becslések szerint is évezredekre megvan a bevétel, főleg, hogy a sókiválás folyamata jelenleg is zajlik.
Az Afar-medence legszínesebb látványossága kétségkívül Dallol. Ezen a pár négyzetkilométeren minden mozgásban van: gőzölög, bugyog, forr, majd megszilárdul. A vas, a kén és a réz vörösre, sárgára és zöldre színezi a sós talajt, a vas oxidációja a barna minden árnyalatát felvonultatja. A szivárgó víz medencéket alkot, amelyek erősen savasak, de a geológia egyéb, szokatlan mintákat is eredményez. Virágszerű kristályok, rózsák, tojás alakú kérgek, gejzírek, sóoszlopok láthatók minden irányban. Lépteinkkel ezeket a geológiai csodákat tesszük tönkre, de az intenzív aktivitásnak hála a felszín gyorsan, akár napok alatt átrendeződik és eltünteti nyomainkat.
A Dallol-hegy körülbelül 60 méterrel magasodik a környező sós síkságok fölé. A közepén található mélyedés alighanem egy beomlott kráter. A hegy délnyugati lejtőin víz által erodált sóhegyek, sókanyonok, sóoszlopok és sótömbök emlékeztetnek az egykori tengerfenékre.
Danakil-mélyföld, a pokol kapujában
Az Erta Ale (afar nyelven: a pokol kapuja) vulkán miatt utaznak a legtöbben erre a kietlen (vagy éppen kies) vidékre. A Földön öt lávató található, abból ez az egyik. Több mint száz éve folyamatosan aktív. Maga a vulkán nem kifejezetten látványos, egy hatszáz méter magas, enyhe lejtőjű pajzsvulkán. A kráter pereméhez érve azonnal megváltozik a megítélése, amikor megpillantjuk a kráterben megszilárdult lávából kiemelkedő izzó sziklákat, közelebb sétálva a lávató méltóságteljes hullámzását és félelmetes kitöréseit.
Egykor naponta akár száz turista is megfordult erre, hogy a kráter peremére épített hajlékokban töltsék az éjszakát, mialatt az éjszakai vulkán fényeit bámulják. Másfél évtizeddel ezelőtt azonban egy éjszakai támadás során több honfitársunkat is kivégezték ismeretlen fegyveresek, majd az Etiópia északi részét sújtó polgárháború tartotta távol a tömegeket. Az Erta Ale rossz híre nem állt még helyre. Az egyedülálló természeti látványosság iránti vágyódás nem írta még felül a bizonytalanságtól való félelmet.
A helyi kormányzat mindent megtesz, hogy visszatérjenek a turisták. A rettenetes utak helyére próbálnak használható betoncsíkot építeni. Új, nagyobb táborhelyet jelöltek ki, és a helyben élő afarok életkörülményein is javítanak, cserébe a biztonság garantálásáért. A legközelebbi nagyváros, Szemera repülőterétől még így is 6-7 óra utazás terepjáróval elérni az Erta Ale oldalát. Jelenleg napi egy-két tucat turista bukkan fel errefelé, és ez a trend úgy tűnik, még évekig nem fog megváltozni.
(Fotók: Belényi Dániel)
