Amíg Kubában az oldtimer autó, Indiában a tuk-tuk, Olaszországban a Vespa, addig Guatemalában a csirkebusz a tömegközlekedés mozgatórúgója. Mutatjuk, hogyan vált ikonikussá a vicces nevű közlekedési eszköz.
Amerikai selejtből kulturális ikon
A sárga iskolabuszok nyugodtabb mindennapokat éltek az Egyesült Államokban, mielőtt Közép-Amerika száguldó, figyelemfelkeltő tömegközlekedési eszközeivé váltak volna. Üléseiben gyereknevek karcolatai és megannyi kirándulás emléke rejlik. Amikor elvégezték a szolgálatukat, és letudták a maguk tíz évét vagy 150 ezer mérföldjét, az iskolabuszokat kevesebb mint 2000 dollárért elárverezték, majd délre szállították.
Ne hagyd ki az országról készült átfogó tudástárunkat! Tapasztalt utazók hiteles és hasznos információi. Minden, amit Guatemala kapcsán tudni érdemes a látnivalókról, túrákról, belépőkről, ételekről és a színes utcákról. Megnézem!
És hogy új életet kezdtek-e? Ó, de még mennyire! A legtöbb buszra rá sem lehet ismerni. Az egykor egységes sárga színt élénk narancs, tűzpiros, zöld motívumok és feltűnő feliratok váltották fel. A karosszériákat villogó fények díszítik. Minden busz egyedi. Mindegyik mögött egy büszke tulajdonos áll, aki új életet lehel beléjük, miközben kereseti forrásként használja őket.
Miért csirkebusz a nevük?
A buszok kívül-belül színesek. Utastársaink között lehetnek irodai munkavállalók városi öltözékben, a maja hagyományokat hűen tükröző hölgyek tradicionális ruhákban vagy piacra siető emberek hatalmas zsák krumplival, hagymával, kukoricával, sőt, olykor élő csirkékkel is.
Ez utóbbi annyira meghökkentő látványt nyújtott egykor, hogy a csirkebusz elnevezés is ehhez a nem mindennapi jelenséghez köthető az egyik elbeszélés szerint. Egy másik történet egy utazó pulykához kapcsolódik, aki olyan rezzenéstelen kifejezéssel és nyugodt viselkedéssel tűrte az utat, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
Érdekes módon nem a helyiek adták a buszoknak ezt a nevet. Egyszerűen csak camioneta néven emlegetik ezeket. A csirkebusz elnevezés a turistáktól ered. A legtöbb útikönyvben, valamint utazós műsorban is így találkozhatunk vele. Van, aki még dalt is írt róla.
Valljuk be, tényleg különös látványban lehet részünk, ha kívülállóként találkozunk velük először. Ezért sem tekinthetünk rájuk csupán közlekedési eszközként – sokkal inkább a guatemalai élet szerves részei. Mozgó piacok és pörgő színdarabok, ahol minden utazás egy újabb történetet mesél el, miközben a hangszórókból latin zene árad.
A jó, a rossz és a döcögős utazás
A csirkebusz a helyiek számára megfizethető és nélkülözhetetlen közlekedési eszköz, míg az utazók számára izgalmas kalandot vagy éppen kockázatot jelenthet. Olcsóságuk miatt szinte elhanyagolható az utazási költség (még ha a turistáknak magasabb árat is számolnak fel). Kevés dolog nyújt autentikusabb élményt, mint egy zsúfolt buszon zötykölődni a helyiekkel.
A csirkebuszokon a kényelmetlenség új értelmet nyer. Az üléseken, amelyeket régen két iskolásra terveztek, ma négy felnőtt préselődik. Ez is része az élménynek. Az utazást az ayudante (buszsegéd) akrobatikus mutatványai teszik izgalmassá. Könnyedén lavíroz a zsúfolt sorok között a viteldíjért, sőt néha még a mozgó busz tetejére is felkapaszkodik, hogy az ablakon keresztül vegye át a pénzt. A nagyobb csomagokat a tetőre kötik, gyakran zöldségkosarak és élő állatok mellé. Ha valaki maga mellett szeretné tartani a csomagját, felár ellenében megteheti.
Nem árt óvatosnak lenni. A buszsofőrök gyakran kénytelenek védelmi pénzt fizetni helyi bandáknak, különösen Guatemalaváros környékén. A sofőrök sokszor saját zsebükből állják ezt a díjat, miközben napról napra kockáztatják az életüket. A buszok elleni erőszakos támadások sajnos nem ritkák, és sok család megélhetése forog kockán miattuk. Emellett zsebtolvajlás és átverések is előfordulhatnak, főként zsúfolt buszterminálokon. A sofőrök híresek vakmerő vezetési stílusukról, gyakran figyelmen kívül hagyva a biztonsági előírásokat.
Mindemellett sok sofőr büszkeséggel beszél a munkájáról. Van, aki saját családi vállalkozást épített fel a csirkebusz köré, mások az utasok életének állandó szereplőivé váltak, sőt olyan is akad, aki házastársát is munka közben ismerte meg. Azonban a hosszú munkanapok, a heti hét napos terhelés és a családjuktól való elszakítottság komoly kihívást jelent sokak számára. Nem ritka az sem, hogy a sofőrök arról álmodnak, egyszer eljutnak oda, ahonnan a buszaik eredetileg származnak – az Egyesült Államokba.
Ennek ellenére a legtöbb turista gond nélkül használja a buszokat, különösen nappali utazások során, és a népszerűbb, biztonságosabb útvonalakon. Mint sok más közép-amerikai országban, itt is érdemes előre tájékozódni a biztonságos és kerülendő területekről, hogy az utazás ne csak élménydús, hanem biztonságos is legyen.
(Fotók: Shutterstock)
