A mai Kazahsztán déli részének füves pusztaságában, szinte a semmi közepén, egy Töretam nevű városka határában található a híres Bajkonur űrkikötő, mely évtizedek óta a Kozmosz meghódításának szimbóluma.
1957-ben innen repült a magasba a Szputnyik -1, a legelső műhold, majd a Szputnyik-2, benne Lajka kutyával, az első élőlénnyel, amely bolygókörüli pályára állt. 1961-ben innen startolt az űrbe Jurij Gagarin a Vosztok-1 fedélzetén, majd 1964-ben Valentyina Tyereskova, az első női asztronauta, és a mai napig innen indulnak a menetrendszerinti járatok a Nemzetközi Űrállomásra.
Orosz űrközpont a kazah sztyeppén
Kazahsztán egykor a Szovjetunióhoz tartozott, és a kiválasztott, távoli helyszínt eredetileg titkos ballisztikus rakétakísérleteknek szánták. Hogy az ellenséges nyugati blokk kémjeit félrevezessék, a Töretam városka melletti területet 1955-ben Bajkonurnak nevezték el. Csakhogy létezett az eredeti Bajkonur is, innen néhány száz kilométerre északkeletre. Egy nem túl jelentős bányásztelepülés volt ez, amelynek határában, biztos, ami biztos, a moszkvai vezetés utasítása szerint, felhúztak egy szupertitkosnak tűnő díszletvárost, rakétakilövőkkel, hangárokkal, barakkokkal, hogy úgy tűnjön, mintha valójában ott lenne az igazi bázis.
A megtévesztés sikerült, az amerikai felderítés sokáig nem is tudta beazonosítani helyszínt, ami meglehetősen komoly aggodalmat okozott a világ szabadabb felén. A sikeres szovjet rakétakísérletek ugyanis azt jelentették, hogy többé nincsen biztonságban se Európa nyugati fele, se pedig az Egyesült Államok területe. A bajt egy váratlan esemény csak tovább tetézte.
Hidegháború
1957. október 4-én, a rádióamatőrök, és persze, a katonai légelhárítás szakemberei szerte a világon egy különös rádióadásra lettek figyelmesek. A jeleket 20, illetve 40 MHz frekvencián lehetett fogni, és azt jelentették, hogy a Szovjetunió kilépett a világűrbe. A Bajkonurból fellőtt Szputnyik-1 mindössze 58 centiméter átmérőjű fémgömbje, négy hozzácsatlakoztatott antennán keresztül sugározta a rádiójeleket, melyekkel a műhold repülésének adatait lehetett diagnosztizálni. Moszkva célja azonban nem a világűr meghódítása volt, csupán az első kozmikus sebesség elérése. A műhold csak amolyan hasznos nehezékként utazott a rakéta orrában. Azonban a kísérlet túl jól sikerült. A Szputnyik-1 összesen 1440-szer kerülte meg a Földet mintegy 70 millió kilométert téve meg, mielőtt a légellenállás miatt a sebessége annyira lecsökkent, hogy a légkörbe visszasüllyedve elégett. Bajkonur tehát jól vizsgázott.
A titkos és nyilvános telefonvonalak izzani kezdtek és kétségbeesett kapkodás kezdődött a nyugati blokk országaiban. A második világháború végeztével mind az Egyesült Államok, mind a Szovjetunió, hadizsákmány gyanánt, annyi német rakétatechnológiát és hozzáértő szakembert vitt magával haza, amiennyit csak elbírt. Egy évtized elteltével, ennek az űrben suhanó, csipogó bádoggolyónak köszönhetően úgy tűnt, a keleti blokk lényegesen előrébb tart a fejlesztésekben. A helyzet orvoslására, Dwight D. Eisenhower elnök utasítására mindössze egy év leforgása alatt létrehozták a NASA-t, az amerikai űrhivatalt, illetve a CIA titkos felderítőakciókba kezdett a frissen kifejlesztett U2-es kémrepülőgépeikkel. Bajkonurt, melyre Kozmográdként is hivatkoztak, azonban nem találták meg.
Szovjet űrkísérletek Bajkonurból
Az első sikeres szovjet űrkísérletet sorozatban követték az újabbak. Kozmográdot fejleszteni kezdték, ami a semmi közepén komoly kihívást jelentett. Sok Száz kilométernyi vasúthálózat, autóút és egy komplett város felépítésén túl több, mint kétszáz földalatti létesítményt, megfigyelőállomást és összekötőfolyosót építettek ki. 1960-ra Bajkonurban már negyven kilövőállás működött, majd a várost hivatalosan elnevezték Leninszknek.
A csillagok meghódítása a Szovjetunió egyik legköltségesebb projektjének számított, mely évtizedekkel később hozzájárult a birodalom széthullásához, de az űrversenyben szerzett kezdeti sikereik elvitathatatlanok. Bajkonurból repült a világűrbe az első asztronauta, Jurij Gagarin személyében, de innen látogatott a világűrbe az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan 1980-ban, majd évtizedekkel később, 2007-ben, illetve 2009-ben Charles Simonyi is, mint űrturista.
A 60-as évek végére az amerikai űrhajózás felocsúdott kezdeti zavartságából és az Apollo-program keretében, Neil Armstrong 1969. július 21-én a Holdra lépve elmondta híres mondatát. A Szovjetuniónak első sorban szervezési problémák miatt nem sikerült ezzel lépést tartania. Inkább a Föld körül keringő űrállomások kifejlesztésére fókuszáltak a Szaljut-program keretében, melyhez az összes űrhajó és alkatrész Bajkonurból startolt a magasba.
Az elkövetkező évtizedek során az amerikaiak előnye tovább nőt, különösen a Space Shuttle űrsiklók kifejlesztésével. Erre a 80-as években egy reményteli vállalkozással reagáltak a szovjet tervezőirodák. A Buran űrsikló sok tekintetben amerikai mintára készült, de egy tulajdonságában lényegesen meghaladta azokat: képes volt automatikusan visszatérni a Föld légkörébe és landolni a bajkonuri űrbázis kifutópályáján. Azonban minderre csupán egyetlen alkalommal kerülhetett sor, 1988. novemberében. A rendkívül magas költségek miatt a programot lefújták, majd szétesett a Szovjetunió.
Bajkonur napjainkban
A bajkonuri űrbázisra nehéz idők következtek. A terület a függetlenné váló Kazahsztánhoz került. Oroszország azóta bérleti díjat kénytelen fizetni a terület használatáért. A kilövőállomások jó része mára az enyészeté lett. A Buran űrsiklók tárolóhangára 2002-ben beszakadt, végzetes károkat okozva az egykori nagyratörő, de be nem teljesült álmokat jelentő űreszközökben. Azonban az élet a nehézségek ellenére nem állt meg Bajkonurban.
1995-ben Borisz Jelcin, Oroszország első elnöke hivatalosan is átkeresztelte az addig Leninszk/Kozmográd/Töretan neveken szereplő űrközpontot Bajkonurra. Az amerikai emberes űrmissziók 2011-es leállítása óta, Szojuz és Progressz űrhajókkal Bajkonur végzi a Nemzetközi Űrállomás ellátását mind asztronautákkal, mind utánpótlással, de az űrturisták is innen indulhatnak szó szerint világkörüli kalandjukra.
Bajkonur omladozó, de mégis élő, posztszovjet és nagyon is 21. századi világa nem csak a repülőjeggyel rendelkező turistákat vonzza. Az egykor szupertitkos űrbázisra sokan próbálnak meg illegálisan bejutni. Az interneten számos videó kering nem mindennapi kalandorokról, akik a lebukást kockáztatva másznak be régi kilövőállások építményeibe, vagy az egykori Buran űrsiklók hangárjába. Ezeknek a kalandoknak sokszor letartóztatás és komoly bírság a vége, de egyben arról is árulkodnak, hogy az emberi kíváncsiság mellyel a csillagok és az űrutazás titkai felé fordul csillapíthatatlan és örök.
A cikket Gueth Péter, a WanderWell túravezetője írta.
