Ma már teljesen természetes, hogy interneten előre megvesszük a belépőjegyet, majd gyalog vagy éppen szamárháton bejárjuk a hatalmas romterületet, folyamatosan ügyelve arra, nehogy bele sétáljunk szelfiző turisták ezreinek kompozícióiba. Sok látogató azonban már bele sem gondol, hogy az “elveszett” jelző nem valamilyen turisztikai marketingfogás útikönyvek hasábjain, hanem történelmi tény. Bő kétszáz évvel ezelőtt Petrát a nyugati világ nem is ismerte, mígnem egy svájci felfedezőnek köszönhetően fel nem került Jordánia és egyben a világ legismertebb történelmi látnivalói közé – ennek minden előnyével és hátrányával együtt.
Ismeretlen civilizáció
Miközben a globalizáció lassan a földgolyó minden zugába eljut valamilyen úton-módon, és a szárnyaló technológiai fejlődést a XX-XXI. század legfőbb jellemzőjének nevezzük, hihetetlen belegondolni, hogy több ezer évvel ezelőtt – a kor adottságaihoz mérten – ugyanilyen dinamikus volt a technológiai fejlődés és a “globalizáció”. Ennek a fejlődésnek volt egyik kiemelt központja a Közel-Kelet.
A fejlettséget és fejlődést az írásos, régészeti, valamint más történelmi emlékek, míg az akkori globalizációt azok a jól kiépített kereskedelmi útvonalak, illetve városok, amelyek a modern szárazföldi utak és települések alapját jelentik; egy olyan térségben, ahol a természeti viszonyok mind a mai napig komoly “akadályát” jelentik az emberi terjeszkedésnek.
A Közel-Kelet és Mediterráneum magas fejlettséget elérő híres ókori népeiről (egyiptomiak, görögök, rómaiak, perzsák, sumérok) jobbára hallottunk. De mennyire ismerjük a nabateusokat? Ugyan területileg nem hoztak létre akkora birodalmat, mint a perzsák vagy a rómaiak, technológiai és gazdasági eredményeikkel azonban ők is beírták magukat a történelemkönyvekbe.
Fővárosuk, Petra, ennek ékes példája. Az elmúlt évtizedek régészeti feltárásai nagyban segítettek a tudománynak és az érdeklődőknek még mélyebben megismerni a nabateusokat. A nabateus kor nagy szakértője, Zeidoun Al-Muheisen szerint, aki 1979 óta folytat régészeti ásatásokat Petrában, a mai napig a város csupán 15%-t (!) tárták fel. Ezek után elképzelni is nehéz Petra és a nabateus civilizáció hajdani nagyságát. (E 15% alaposabb alaposabb bejárására is legalább 2 teljes napra van szükség.)
Kik voltak a nabateusok?
Érdemes már a legelején leszögezni: eredeti írásos emlék alig maradt ránk, így a nabateusok és Petra történetét csak közvetett források (Biblia, görög, valamint római irodalmi, történelmi és földrajzi művek leírásai), illetve utalásai alapján rakhatjuk össze.
A rendelkezésre álló régészeti, nyelvészeti és történelmi bizonyítékok alapján a kutatók egyetértenek abban, hogy a nabateusok az arab nyelv egy dialektusát beszélő, ősi nomád törzset alkottak, akik keresztül-kasul vándoroltak nyájaikkal Arábiában, víz és legelők után kutatva. A pontos eredetük és származási helyük ugyan a mai napig nem ismert, de egy sokak által elfogadott elmélet szerint a mai Szaúd-Arábia nyugati részét jelentő történelmi Hejaz területéről vándoroltak északra, ahol végül az i.e. VI. században letelepedtek.
Felhagyva vándorló nomád életmódjukkal, a mai Jordánia déli és Szaúd-Arábia északi részét lefedő területen hozták létre rendkívül magas fejlettségű sivatagi civilizációjukat, Petra központtal. Letelepedésüket és nyugodt állami fejlődésüket a babilóniak hadjáratai következtében létrejött hatalmi vákuum (Edóm Királyság megszűnése) tette lehetővé.
Az ezt követő közel egy évezredben pedig a nabateus civilizáció úgy tudott fennmaradni és virágozni, hogy képesek voltak különböző idegen kultúrák hatását egyidejűleg befogadni és integrálni – mindezt anélkül, hogy identitásukat és függetlenségüket feladni kényszerültek volna. Ezek után érthető, miért láthatunk római stílusú – akár 5000 nézőt is befogadó – színházat és diadalíveket, görög stílusú oszlopfőket és bizánci stílusú templomokat Petrában.
Az eredetileg nomád nabateusok a törzsi társadalomból egy demokratikus jellegű monarchiát alakítottak ki, és – mai szóhasználattal élve – a multikulturális állam mintapéldányát hozták létre az ókorban.
Tökéletes földrajzi helyzet
Petra mind abszolút, mind relatív földrajzi fekvése egyszerűen kiváló. A nabateusok birodalmát nyugatról a Negev-sivatag és a Földközi-tenger, északról a Holt-tenger, keletről a Nefúd-sivatag, délről pedig a Vörös-tenger határolta. Ezek egyfelől természetes védvonalat jelentettek, másfelől nyitottságot is – kereskedelmi értelemben. Az ókori Közel-Kelet legfontosabb karaván útjai ugyanis pont a nabateus birodalom területén, s ezen belül is Petrában futottak össze.
Ezen felül Petra relatív fekvése – a kereskedelmi szempontokon túl – a város védelmi értékét is növelte. Tudták ezt a nabateusok, de már az őket megelőző edómiak is. A Biblia több helyen is említ egy Szela nevű edomiták lakta helyet, ami héberül sziklát jelent. Valószínűleg ezt az elnevezést (illetve az arra utaló települést) fordították később görögre Petra (sziklák) néven (a mai arab neve al-Batra).
Az elnevezés pedig nem véletlen. A homokkőből felépülő, függőleges és helyenként több száz méter magas sziklafalakkal határolt terület szinte teljesen megközelíthetetlen volt (és az még a mai napig is): a teljes elzártságot csupán keskeny szurdokok, helyenként kitett hegyi ösvények törik meg. Ezen szurdokok közül a legfontosabb a több mint egy kilométer hosszú legendás Siq, amin keresztül mi is eljuthatunk Petra belvárosába.
Az ókor mesteremberei
Adott tehát egy kiváló földrajzi fekvés és kereskedelmi helyzet. Önmagában azonban ezek még nem eredményezték volna Petra felemelkedését. Kellett ehhez a nabateusok zsenialitása, amivel – ráadásul egykori vándorló nomád törzsként – a mostoha sivatagi körülmények közepette is képesek voltak egy virágzó oázist létrehozni az i. e. 312-ben. A nabateusok ugyanis rendkívül fejlett vízgazdálkodási rendszert hoztak létre és mesterei voltak a természet erői ésszerű kiaknázásának.
A sivatagi népek számára a víz nemcsak az élet forrása, hanem egyben az egyik legnagyobb természeti ellenségük is. A ritka, de intenzív esőzések következtében ugyanis nagyon komoly villámáradások alakulhatnak, hiszen a homokkő és homok nem képes elnyelni a gyorsan és nagy mennyiségben lehulló csapadékot. A nabateusok erre azonban nagyon hamar rájöttek, és lényegében a természetnek ezt az erejét is a maguk javára fordították. Régészeti feltárások bizonyítják, hogy a nabateusok gátakkal védték meg Petrát az áradásoktól, míg a lehulló csapadékot – felszíni és föld alatti – vízvezetékekkel “szelidítették meg” és terelték hatalmas víztározókba. Ilyen gátakat láthatunk például a Siq oldalszurdokaiban. A villámáradások mellett a nabateusok Wadi Musa időszakos vízfolyásait is hasznosították. A vízszabályozásnak köszönhetően pedig kerteket is ki tudtak építeni a szigorú természeti környezetben.
S ami egykor a nabateusoknak sikerült, az már a ma emberének bizony gondot okoz. A közelmúltban ugyanis két nagyobb villámáradás zúdult Petrára (1963-ban és 2018-ban), nem kímélve sem a várost, sem az emberi életet, 1963-ban ugyanis 21 francia turista és 2 helyi idegenvezető is életét vesztette a hirtelen megjelenő nagy víztömegben.
A vízgazdálkodás mellett a nabateusok másik nagy mérnöki érdeme az építkezési módszereikben rejlik. Hamar rájöttek, hogy a homokkő könnyen faragható. Így, ha nem volt muszáj, nem is vesződtek az építkezésekkel, hanem a sziklákba vájva alakították ki monumentális épületeiket, templomaikat, fürdőiket, lakóházaikat és sírboltjaikat. Petra kb. fele épített, másik fele faragott. A faragott épületek állagát a folyamatos sókiválás konzerválja, ezáltal könnyítve a műemlékvédelmisek munkáját. Petrában különleges a naplemente időszaka, amikor a homokkőből faragott épületeket a lenyugvó nap fényei vörös-rózsaszínre festik, megjutalmazva ezzel Petrát a Rózsaszín Város elnevezéssel.
A virágzó metropolisz
A kedvező külső adottságoknak és a nabateusok tudásának köszönhetően Petra hamar felvirágzott. Az i. e. 200-tól i. u. 100-ig tartó aranykorban egyes források szerint közel 30 000 lakosa volt a városnak. Vagyis, az eddig feltárt 800 sírhely ellenére is, Petra egyáltalán nem egy nekropolisz, hanem egy élő és dinamikusan fejlődő metropolisz volt. Az észak-déli (Tömjénút) és a kelet-nyugati (Selyemút) karavánút védelmezőiként, valamint a karavánokra kirótt adókból és az ellátásukra fordított szolgáltatásokból a nabateusok komoly gazdagságra tettek szert. A gazdasági jóléttel párhuzamosan pedig a politikai hatalom is megszilárdult.
Petra töretlen fejlődésének két fontos tényezője volt. Egyrészt a kedvező védelmi feltételek miatt sem a babilóniaiaknak, sem a szeleukidáknak, sem a rómaiaknak nem sikerült elfoglalniuk a várost. Másrészt – felismerve katonai korlátaikat – kiváló diplomáciát folytattak a környező nagyhatalmakkal: hol pénzzel, hol ügyes tárgyalással védték meg fővárosukat, illetve őrízték meg autonómiájukat és függetlenségüket. S bár rendelkeztek saját hadsereggel, azt gyakorlatilag sosem kellett bevetniük, sem védekezés sem hódítás céljából.
Az aranykor legimpozánsabb emléke – és egyben Petra jelképe – a szintén sziklába vájt Kincstár (arabul al-Khazneh), amely az egyik legjelentősebb nabateus király, IV. Aretas mauzóleuma volt. Az elnevezés azonban téves. A környékben élő beduinok körében terjedt a legenda, hogy egykor a Mózest üldöző egyiptomi fáraó rejtette el itt a kincsét. A beduinok pedig annyira hittek a kincs létezésében, hogy mindenáron meg szerették volna szerezni azt: a második szinten lévő urna menti lövésnyomok is ezt bizonyítják.
Petra hanyatlása és újrafelfedezése
A Római Birodalom terjeszkedésével a kereskedelmi útvonalak is átrendeződtek. Egyrészt a Petrától északra, a mai Szíria és Törökország területén futó karavánutak szerepe egyre fontosabbá váltak, másrészt a szárazföldivel szemben felértékelődött a tengeri szállítás is. Ezzel párhuzamosan pedig Petra kereskedelmi szerepe folyamatosan csökkent.
Így már nem volt nehéz a rómaiaknak i. u. 106-ban hozzácsatolni birodalmukhoz Arabia Petrae néven. A korábbi törzsi vallást is ekkor váltotta fel a kereszténység. S bár egészen a VII. századig a Bizánci Birodalom része volt, mint püspöki székhely, két pusztító földrengés, majd az arab hódítások végérvényesen véget vetettek a nabateusok és Petra fényének. A keresztes háborúk idején még egy rövid ideig stratégiai szerepet töltött be, de az ezt követő 600 évben Petrát teljesen elfelejtette a nyugati világ.
Petra felfedezésére egészen a XIX. századig várni kellett, amikor is sorra indultak el az európai felfedező utak a titokzatos Arábiába. A svájci Johann Ludwig Burckhardt a kor egyik legnagyobb utazója és arabistája volt, aki felvéve az iszlám hitet, lényegében korlátozások nélkül járta be keresztül-kasul a Közel-Keletet. Utazásai közben a beduinoktól hallott történeteket egy, a sivatag sziklái között rejtőző, megközelíthetetlen, titokzatos városról, amely Mózes testvére, Áron sírja közelében található el.
Mivel a beduinok féltek attól, hogy Burckhardt rátalál a fáraó elveszett kincsére, hosszú ideig ellenálltak a felfedező kérésének, hogy vezessék el oda. Burckhardt azonban egy cselt vetett be. Azt az ürügyet találta ki, hogy szeretne áldozatot bemutatni Áron (Izrael első papja) oltárán. Ez végül bevált és a beduinok 1812-ben elvezették az európait az elveszett városba, aki titokban rajzokat és feljegyzéseket is készített. A sok kérdése és feltünő izgatottsága azonban majdnem lebuktatta.
A világ 7 csodájának egyike
Miután nyilvánosságra került Burckhardt szenzációs felfedezése, Petra elveszítette érintetlenségét: a nyugati felfedezők, kutatók, kincsvadászak és turisták egyszerűen lerohanták az ősi várost. 1916-ben a legendás Arábiai Lawrence kezdte el Petra szakszerű régészeti feltárását. Az első szállodák felépítésével, az 1930-as évektől kezdődően pedig a modern turizmus is elkezdett kiépülni Petrában.
A város hírnevét a XX. század végén két esemény növelte. Egyrészt 1985-ben megkapta az UNESCO Világörökségi státuszt. A jordán kormány e folyamat részeként a város őslakóit, az Bidoul beduin törzset is kitelepítette. Leszármazottjaik a mai napig idegenvezetőként és egyéb turisztikai szolgáltatóként dolgoznak Petrában. Hagyományaikat és művészetüket 2008 óta az UNESCO szellemi kulturális örökség részeként tartják számon.
A másik nagy esemény 1989-ben volt, amikor is Steven Spielberg itt forgatta az Indiana Jones és az az utolsó kereszteslovag című filmet, aminek köszönhetően elképesztő turistaáradat érte Petrát. Persze a kalandfilm is inkább egy Petrában elveszett kincs (Szent Grál) legendájára épült, semmint a nabateusok nagyságát emelte volna ki. A Siq a filmben testesítette meg a Növő Hold Canyont.
2007-ben újabb hatalmas elismerést kapott a város: beválasztották a Világ Hét Csodája közé, amivel a Machu Picchu, a Taj Mahal, a Colosseum és más monumentális történelmi építmények közé emelkedett. Töretlen népszerűségét csak a koronavírus járvány törte le: 2019-ben több mint 1 millió turista látogatott el a nabateusok legendás városába.
Érdekesség
A XIX-XX. század fordulóján szaúd-arábiai régészeti kutatások is sorra tárták fel a nabateus civilizáció emlékeit. Ennek legékesebb példájai az al-ulai oázisváros melletti Madain Szálih (az egykori Hegra) – Petrához hasonló – monumentális romjai, melyek 2008 óta szintén az UNESCO Világörökség részét képezik.
Te jártál már Petrában? Milyen élményeket szereztél? Ha nem jártál még ott, tervezed, hogy mész? Oszd meg velünk kommentben!
A cikket Cseh Zsombor a WanderWell túravezetője írta.
