Grúzia napfényes völgyeiben a történelem előtti idők óta, nyolcezer éve termesztenek szőlőt és készítenek bort. Az ország viharos múltja során többször is a teljes pusztulással nézett szembe, de a borászati tradíciókat mindig sikerült megőriznie. Még a legsötétebb időkben is generációról generációra öröklődtek a szőlőművelés fortélyai. A huszonegyedik századra aztán kialakult az a hagyományokat és a modern technológiákat ötvöző kultúra, ami ma a grúz borfajták jellemzője és ami a világhírig repítette őket. Fedezzük fel a tíz legizgalmasabbat közülük!
Mukuzani
A kelet-grúziai Kakheti régióban termő, Saperavi szőlőből készített száraz vörösbort minimum három évig érlelik tölgyfahordókban. A mélyvörös, füstös-gyümölcsös jegyeket és masszív struktúrát felvonultató bor kiváló választás a testes, karakteres vörösborok kedvelőinek. Hírneve kiemeli a grúz borfajták közül.
A Mukuzani volt Sztálin kedvenc bora. A legenda szerint ha külföldi diplomatákat látott vendégül, mindig Mukuzanit töltetett, mert ahogyan ő mondta, „ez a Kakheti szívének vére.” Ugyancsak Mukuzanival itatta azokat a párttársait, akikből önmagukra nézve terhelő információkat szeretett volna kiszedni — hogy később megvádolhassa őket.
Ez az egyik legrégebben dokumentált védett eredetű grúz bor, 1893 óta készítik ugyanabban a mikrorégióban.
A bor annyira testes és mély, hogy a helyiek azt mondják róla: „ha Mukuzanit iszol, ne tervezz semmit másnap reggelre.”
Kindzmarauli
A Mukuzanihoz hasonlóan ezt a borfajtát is Kakhetiben, Saperavi szőlőből készítik. A Kindzmarauli fermentációját viszont megállítják, hogy maradjon cukor a borban. Így nyerik ezt az érett cseresznyés ízvilágot felvonultató, félédes vörösbort, amit a grúzok főként különlegesebb alkalmakkor fogyasztanak.
Ne hagyd ki az országról készült átfogó tudástárunkat! Tapasztalt utazók hiteles és hasznos információi. Minden, amit Grúzia kapcsán tudni érdemes a látnivalókról, túrákról, belépőkről és ételekről. Megnézem!
Ez volt az első grúz bor, amit a Szovjetunióban a luxusbor kategóriájába soroltak. A természetes maradékcukor miatt „grúz tokajiként” is emlegetik, bár a két fajta sok stílusjegyben eltér.
A grúzok szerint a Kindzmarauli a szerelem bora, mert édes, de sosem túlságosan — akárcsak egy jól megélt kapcsolat.
Khvanchkara
A Racha-Lechkhumi régióból, Nyugat-Grúziából származó bort az Aleksandrouli és a Mujuretiuli szőlőfajtákból készítik. A málna, gránátalma és cseresznye jegyeket idéző, mély rubinvörös Khvanchkara karakteres, mégis elegáns félszáraz bor.
A „királyok bora” néven is ismert, elsősorban azért, mert a Racha-vidéki Aleksandrouli és Mujuretuli szőlőfajtákból nagyon kevés terem.
Az 1907-es Párizsi Világkiállításon a Khvanchkara első grúz borként robbant be a nyugati köztudatba, az ország ezzel került fel Európa bortérképére.
Az 1945-ös jaltai konferencián, amelyen a nagyhatalmak a második világháború utáni rendezésről döntöttek, Sztálin, Churchill és Roosevelt Khvanchkarával koccintott a sikeres egyezségre.
Kisi
Kevésbé ismert, de különlegesen izgalmas grúz fehér fajta. A bort az ősi, kvevris módszerrel készítik, azaz méhviasszal lezárt, földbe ásott agyagedényekben, héjon érlelik.
A Kisi az egyik „elveszett fajta”, amit a 2000-es években mentettek meg a kihalástól, miután a 20. század végére, a szovjet borgazdálkodásnak „köszönhetően” alig néhány tőke maradt belőle.
A sárgabarack, mangó, lime ízjegyeket tartalmazó bort a különlegesebb boros élmények kedvelőinek ajánlják. Mézes illata miatt a helyiek napbornak is nevezik.
Barakoni
A Racha-Lechkhumi régióban, a Rioni folyó völgyében, szintén Aleksandrouli és Mujuretuli szőlőfajtákból készülő félszáraz vörösbort kvevris karaktere teszi egyedivé. Kiváló választás, ha a mainstream grúz borfajták helyett valami különlegeset szeretnénk kóstolni.
A bor eredetileg a Rioni-völgyi, 18. században épült gyönyörű kolostor, a Barakoni szerzeteseinek boraként indult. Tőlük származik a mondás: „a Barakoni nem is bor, hanem ima a pohárban.”
Tsolikouri
A Grúzia nyugati részében, Imereti régióban termő Tsolikouri egy könnyedebb, friss, gyümölcsös, félszáraz fehér bor. A helyiek apertitifként is szívesen fogyasztják.
Egykor ez volt a szovjet űrhajósok hivatalos fehérbora – állítólag a kozmonauták ünnepi alkalmakra is ezt kapták, mert ahogyan a hivatalos indoklásban állt, a Tsolikouri „könnyű, de erős lélekemelő”.
A grúz mondás szerint „aki Tsolikourit iszik, sosem marad egyedül a verandán.”
Tvishi
A szintén Tsolikouri szőlőfajtából, Racha-Lechkhumi régióban készülő fehér, enyhén édes bor gyümölcsös aromáinak köszönheti hírnevét. A Tvishi attól is különleges, hogy csak egy falu környékén, Csacsviliben készítik, ahol a folyóparti teraszok miatt kiváló mikroklímán terem a Tsolikouri szőlő.
A csacsvili borászok szerint a Tvishi „mosolyt csal az arcodra, mielőtt még lenyelnéd”.
Chkhaveri
A kevésbé ismert, de mégis különleges szőlőfajta Guria és Adjara tartományokban készül. Aromás, könnyedebb vörös, de főként rozé borok készülnek belőle, ami ritkább a grúz borfajták körében.
A szőlőt a Dél-Kaukázus meredek teraszaira ültetik, a különleges terepviszonyok miatt szüretkor kötélen engedik le a termőhelyről a feldolgozás helyszínére.
A grúz folklór szerint a borász, aki először készített Chkhaverit, beleszeretett egy énekesnőbe. Innen jön a mondás, miszerint „ez a bor énekel, mielőtt megiszod.”
Tavkveri
A Grúzia középső-keleti vidékein, Kartli régióban termő szőlőfajtából könnyedebb, friss savakkal rendelkező félszáraz vörösbor készül, ami nyáron is jó választás lehet.
A Tavkvevri volt az ősi, kartli nemesi családok legkedveltebb bora.
Alazani
Az Alazani a Kakheti régióban, a forró nyarairól híres Alazani-völgyben termő fehér, félédes borok gyűjtőneve. Az itt készült nedűk gyümölcsös ízvilága kiválóan párosítható könnyed nyári ételekhez és desszertekhez.
A völgy a Kaukázus egyik legszebb borvidéke. Talán ezért mondják a helyiek, hogy „az Alazani bor olyan, mint a naplemente a hegyek felett.” Gyakran választják ünnepi alkalmakra vagy esküvőkre.
Hasznos tippek borkóstolás előtt
- Keressük a palackokon a „PDO” vagy „AOC”, eredet-védelemre utaló címkéket – a legtöbb bor esetén ez garantálja, hogy az valóban a megadott régióban és minőségben készült.
- A fehérborokat még inkább lehűtve, 8-12 °C-on fogyasszuk.
- A Grúziában igen népszerű félédes vörösborokat a szárazaknál jobban behűtve, 10-14 °C körüli hőmérsékleten kóstoljuk.
- Lehetőség szerint kóstoljuk meg az ősi, kvevris módszerrel készült nedűket, ez az érlelési mód nagyon különleges textúrát ad a bornak.
(Fotók: Shutterstock)
