A Himalája égi birodalmában eredő Gangesz folyó partján áll egy város, melyről úgy tartják, hogy vénebb az emberiségnél. Varanasi olyan szent India és a Kelet számára, mint Jeruzsálem a zsidóknak és keresztényeknek, illetve mint a muzulmánoknak Mekka. Az egyik legrégebbi folyamatosan lakott település a földönkerekségen, ahol a lélek megszabadulhat a karma rabságából, és melynek története ősi istenek harcával kezdődik.
Varanasi mítosza
Réges-régen, letűnt idők végtelen folyamán, mikor még ragyogó dévík járták a szelíd, termékeny földeket és fenséges dévák a csillagokba nyúló hófödte bérceket, és a Gangesz vize olyan tiszta volt, mint egy újszülött álma.
Két hatalmas istenség, Brahma, a teremtő és Visnu, a megtartó összevitatkozott egymással azon, hogy kinek nagyobb a hatalma. A vita veszekedéssé, a veszekedés harccá izzott. A feldühödött istenek kezében félelmetes fegyverek villantak, az égen nyílvesszők suhantak át. De Brahma és Visnu akárhogy küzdött egymással, egyikőjük se kerekedhetett felül. A csatába az egész teremtett mindenség beleremegett. Már-már úgy állt a dolog, hogy ha így folytatják, bizony vége lesz a világnak.
A harmadik istenség Siva, akit pusztítónak is neveznek, megelégelve a torzsalkodást, hirtelen tűzoszloppá változott és ott termett Brahma és Visnu között, elválasztva így egymástól a küzdő feleket. A két isten meglepetésében nem tudta mire vélni a dolgot. A fényesen ragyogó lángoszlopnak se az alja, se a teteje nem látszott. Úgy döntöttek hát, hogy utána járnak. Visnu vadkan alakját öltve magára, az alvilág felé indult, hogy meglelje a tűzoszlop alját, Brahma hattyú képében az ég felé szállt, hogy rábukkanjon annak tetejére. De hiába kutattak, hiába kerestek hosszú időkön át.
Siva, Brahma, Visnu
Elsőként Visnu tért vissza a csatatérre, kimerülten, holtfáradtan. Brahma is feladta a keresését, azonban mielőtt visszatért volna megpillantott egy csokor ketaki virágot hullani lefelé a végtelen égből. Hát te honnan estél ki? – kérdezte Brahma. Én bizony Siva hajából, nagyjából a tűzoszlop felénél, és már évek óta csak hullok, hullok. – felelte a virág. Akkor bizony hiába is szállnék tovább felfelé, ha még évek múltán is csak a tűzoszlop feléig jutnék. – tanakodott Brahma. Tudod mit? Magammal viszlek, és lent, majd azt mondjuk Visnunak, hogy a lángoszlop tetején találtalak téged. – mondta Brahma a virágnak, és megígértette vele, hogy az nem leplezi le a turpisságot. Így is lett.
Visnu, látva Brahmát visszatérni kezében a virággal nagyon elszomorodott, mert ő bizony kudarcot vallott. Be is vallotta Brahmának, hogy ő hiába merült az alvilág mélységeibe, sehol se bukkant a tűzoszlop aljára.
Ekkor azonban váratlanul megjelent Siva, rettentő dühösen a csaló Brahma miatt. Előhúzta éles karját, és egyetlen suhintással lenyisszantotta annak egyik fejét, melyet aztán az övére kötözött, mint egy trófeát. Visnu kérésére a másik négyet, és így az életét azonban megkímélte.
Később Siva a Gangeszhez ment. Varanasi városa mellett, a megtisztulás szent folyója partján állva váratlanul az övéről a földre esett Brahma levágott feje, és azon nyomban eltűnt. Ettől a pillanattól kezdve Varanasi a legszentebb hellyé lett a földkerekségen.
A Fény városa
Régészeti kutatások bizonyítják, hogy a Hindusztáni-alföld nyugati részén fekvő Varanasi, más néven Benáresz, az egyik legrégebbi, folyamatosan lakott emberi település a világon. Az elmúlt több, mint háromezer év során egymást váltották itt a királyságok és birodalmak, de a szent város töretlenül fennmaradt. Gautama Buddha idejében Varanasi a Kashi királyság központja volt. A mai napig gyakran emlegetik ezen a néven is, mely azt jelenti, hogy a Fény városa.
Azonban különös fényesség ez, melynek ragyogása hindu, buddhista zarándokok és turisták tömegeit vonzza a Gangesz partjára. A legendák szerint, Gautama Sziddhártha a Varanasi melletti Szárnáthban tartotta első nyilvános beszédét, megforgatva ezzel a Tan kerekét, mellyel útjára indította azt a vallási-filozófiai irányzatot, amelyet ma összefoglalóan buddhizmusnak nevezünk.
De ugyancsak Benáresz volt a szellemi bölcsője a legfontosabb indiai tanítónak, Sankarának is, aki a 8. század végén itt hozta létre a szvámi jógik rendjét. Páratlanul gazdag életműve, és az általa alapított Advaita Védánta iskola ma a hinduizmus alaptanításának számít.
Varanasi történelme
Varanasi történelme összefonódik a vallással, tudománnyal és a filozófiával. Számos rangos iskola működött itt az évszázadok során. Például a hindu bhakti mozgalom több jeles képviselője is itt élt, de Nának gurut, a szikh vallás megalapítóját is nagyban befolyásolta a városban tett látogatása a 16. század elején.
Az 1600-as évekre Varanasi a muszlim Mogul birodalom része lett. Iskoláit bezárták, templomai jórészét lerombolták és a városra nehéz idők következtek. Csak Akbar nagymogul uralkodása alatt beindított infrastruktúra fejlesztések, valamint az általa képviselt vallási türelem hatására lendült fel újra az élet az ősi városban. Akbar templomokat építtetett Sivának és Brahmanak, mert úgy vélte, hogy a birodalma könnyebben összetartható, ha az eltérő hitűek békében élnek egymással.
Varanasi a hét indiai szent város közül talán a legfontosabb. Ennek egyik oka az itt hömpölygő isteni folyó, melynek vize megtisztulást kínál a hívők számára. A Gangesz a Himalája égbetörő bércei között ered, majd a hegyvonulatokon áttörve lomhán sodorja termékeny hordalékát egészen a Bengáli-öbölig.
A Gangesz partján
Azonban a megtisztulásnak manapság komoly ára van. Egyrészt a Gangesz vízhozama folyamatosan csökken, köszönhetően a mezőgazdagság növekvő vízigényének. Másrészt a vízminősége hosszú szakaszokon egyenesen kétségbeejtő. Varanasinál a város teljes szennyvízhálózata önti kétes tartalmát a folyóba, melyben az így felszaporodó E. coli baktériumok aránya az egészségügyi határérték több tízezerszeresét éri el. Ennek ellenére tömegek járnak naponta inni, fürdeni, mosni a Gangesz vízében, mely nyugati szemmel nézve szinte érthetetlen.
A Fény városának kanyargós sikátorait járva azonban bölcsebb dolog a nyugati látásmódunkat félretenni. Az egymásba kapaszkodó színes, kusza, olykor düledező épületek látványa, a díszes templomokból kiáramló füstölő illata, az utcákat ellepő szemét bűze, a sarki borbélyüzletből kiordító rádió és az asramokból kihallatszó mantrák monoton lüktetése olyan egyveleggé áll össze, melynek befogadásához mindenekelőtt nyitottságra van szükség.
Különösen akkor igaz ez, ha a folyópartot szegélyező lépcsősorok, az úgynevezett ghatok felé vesszük az irányt. Varanasi a Gangesz bal partján épült. Végig, a folyó mentén összesen több, mint nyolcvan ghat található, melyek közül néhánynak különleges jelentősége van.
A Dashashwamedh ghat a leghíresebb és leglátványosabb. A legenda szerint, Sivát üdvözlendő maga Brahma isten áldozott fel tíz lovat ezen a helyen. Ennek emlékére, a hindu papok minden este látványos tűzrituálét mutatnak be Siva tiszteletére.
A Manikarnika és Harishchandra ghatoknál azonban másfajta tüzek égnek, melyek túlvilági fénye beragyogja a Gangesz partját.
Úton a nirvánába
A hindu vallás hívei szerint az, aki Varanasiban hal meg, a testét elégetik, majd pedig a maradványait a szent folyóba szórják, megszabadulhat az élet és a halál örökös körforgásától, kiléphet a karma szorításából és elérheti a nirvánát.
Éppen ezért, életük vége felé közeledve nagyon sokan zarándokolnak el a szent városba, hogy itt töltsék utolsó éveiket, hónapjaikat. Amikor aztán megáll a szív és elszáll az utolsó lélegzet, a halottesteket díszes leplekbe csavarják, virágokkal ékesítik fel és leviszik a Gangeszhez, ahol hatalmas máglyákat raknak. Egész nap égnek a halotti tüzek a szent folyó partján, az illatos füst és az égő hús szaga összekeveredik a levegőben. Annak a testét, akinek nincsen pénze a halotti máglyára, egy rákötözött súllyal egyszerűen csak bedobják a folyó vizébe.
A Gangesz egyszerre élet és halál. A Himalája gleccsereiből fakadó kristálytiszta víz Varanasinál már szennyvíztől és holttestektől kavargó folyam, mely mégis a bűnöktől való megtisztulást és a végső megszabadulást jelenti milliók számára. Benáresz ősi városa a világ legnagyobb vallásainak szülőhelye, ahol évezredeken át öröklődött egy olyan misztikus tudás, melyről nekünk, nyugati embereknek aligha lehet fogalmunk. Nem csoda, hogy a Fény városát a zarándokok mellett rengeteg turista is felkeresi minden évben.
Számunkra a halálhoz való viszony egészen más. A mi kultúránkban igyekszünk eltitkolni, elrejteni, és nem venni róla tudomást, mintha az nem lenne az életünk elkerülhetetlen része. Márpedig ősi törvény, hogy mindenki, aki megszületett erre a világra, egyszer meg is fog halni. Varanasiban ez a biztos felismerés olykor bizarr módon, de olykor meglepően szelíden és természetesen jön velünk szembe az utcán. A Fény városában járva, megállva valamelyik legendás ghat peremén, nézve a napfelkeltét a zajló Gangesz felett, ha végső megszabadulást nem is, de egy mélyebb, szavakon túli bölcsességet mi is megsejthetünk az élet és halál misztériumából.
A cikket Gueth Péter a WanderWell túravezetője írta.
