A japán kultúra a világ egyik legizgalmasabbja. A felhőkarcolók árnyékában megbúvó zen kertek és hagyományos teaházak, a puskagolyóként száguldó vonatokon legyezőjüket forgató kimonós gésák, az ősi szentélyek mellett sorakozó étel- és italautomaták mind olyan különleges arculattal ruházzák fel Japánt, amit sehol máshol nem tapasztalhatunk. Járjuk körbe ezt az egyszerre tradicionális és high-tech világot!
A csiszolt kori agyagszobroktól a napisten gyermekéig
Japán legkoraibb kulturális emlékei a Dzsomón-korhoz köthetők. Az i.e. 14. évezredtől az i.e. harmadik századik tartó időszakban itt jelentek meg a történelem első agyagedényei, illetve az embert és állatokat ábrázoló, rituális agyagszobrocskái, a dogúk. Az ezt követő Jajoi-korban nyert teret a szigetországban az öntözés és a rizstermesztés és ekkoriban szerveződött állammá a korábban laza törzsszövetségben élő Japán.
Ebben az időszakban terjedt el a japánok körében a sintoista vallás, azaz az „istenek útja”. A sintoizmus a természet erőinek tiszteletén alapul. Eszerint minden tárgyban és jelenségben, hegyben, fában, folyóban, de még a szélben is egy-egy isten lakik. A sintoizmus az uralkodót is isteni eredetűnek tekinti. Eszerint az első japán császár, Dzsimmu is a napisten, Amateraszu gyermeke. Miután a sintoizmus ma is Japán uralkodó vallása, Naruhito, a jelenleg regnáló japán császár Dzsimmuig vezeti vissza a családfáját. Így őt is Amateraszu sokadik unokájának tekintik.
Ne hagyd ki az országról készült átfogó tudástárunkat! Tapasztalt utazók hiteles és hasznos információi. Minden, amit Japán kapcsán tudni érdemes a látnivalókról, túrákról és ételekről. Megnézem!
Origami, ikebana, buddhizmus
A hatodik században Kína és Korea felől új kulturális áramlatok érkeztek. Elterjedt a buddhizmus, de nem felváltotta, hanem kiegészítette az ősi sintoista hitet. A kínai befolyás erőteljesen hatott a szigetországra. Felépült Nara, az új főváros, amely az akkori kínai főváros, a pompázatos Chang’an kicsinyített mása lett.
Az ősi örökség és az új irányzatok fokozatosan alakították a tradicionális japán kultúrát. Elterjedtek a hagyományos művészetek, az ikebana, azaz a virágrendezés művészete, a tusfestés, az origami és a zen jegyeket mutató nó színház.
Az ország belpolitikai helyzete közel sem volt ennyire rózsás. Polgárháborúk dúltak. A tényleges hatalmat nem a császár, hanem a sógunok bitorolták. A szűnni nem akaró háborúskodás főszereplői a harcos nemesek, a szamurájok voltak. Az ő körükben alakult ki a busido fogalma. Ez az íratlan normarendszer nagy hangsúlyt fektet a mértékletességre, az egyszerűségre, a lojalitásra és a becsületre. Óriási hatást gyakorol a mai japán ember erkölcsi szabályrendszerére is.
A sintoista tradíciók, a zenre építő művészetek és a busido erkölcsi rendszere által formált szigetországba 1543-ban megérkezett az első keresztény hajó. A hagyományos japán kultúra örökre megváltozott.
A japán kultúra és a portugálok
A tengerjáró portugálok elsősorban kereskedelmi és evangelizációs céllal érkeztek Japánba. Tevékenységük nyomán a szigetország gazdasága fellendült és bekapcsolódott a világgazdaságba. A selyemszálimport beindította a selyemszövést, a bányatermékek exportja a bányászatot.
Minden idők talán legsikeresebb misszionáriusa, Xavéri Szent Ferenc Kjúsú szigetéről folytatta az eleinte legális és sikeres evangelizációt. A 17. század elejére körülbelül 750 ezer japán tért át a keresztény vallásra. Japán déli vidékein katolikus templomok épültek a sintoista és buddhista szentélyek mellett.
A portugálok terveit egész Japán megtérítésére az ekkor már közel száz éve dúló polgárháborúk húzták keresztül. Tokugava Iejaszu (akit a Sógun c. sorozatból Toranaga néven ismerhetünk) került ki győztesen a sógunátusok közötti véres csatározásokból. Tokugava meggyőződése az volt, hogy a „déli barbárok”, azaz a portugálok a hittérítéssel a szigetország gyarmatosítását készítik elő. 1614-ben betiltotta a kereszténységet, korlátozta a kereskedelmet és kiutasította a külföldieket Japánból. Kezdetét vette a bezárkózás kora. A japán kultúra az ezt követő bő két évszázadban elkerülte a külvilág beavatkozásait.
A bezárkózás kora
Az izoláció korszakában az ország állapota békés volt és stabil. A harcos szamurájokból bírák lettek, a hadurakból hedonista nagyurak. A városok gyors ütemben növekedtek. Edo, a jelentéktelen halászfaluból lett nagyváros (későbbi nevén Tokió) népessége a 18. századra elérte az egymillió főt. Ebben az időben terjedt el a haiku költészet, a színháznak pedig olyan új formái jelentek meg, mint a kabuki és a bunraku bábszínház, amik manapság is nagyon népszerűek Japánban.
A fejlődés a 19. század elején torpant meg. A mezőgazdaság hanyatlott, a szigetországban éhínség tombolt. Az Európából beszivárgott könyvek megmutatták, hogy a bezárkózás ideje alatt a világ jócskán túlhaladt a Japán által képviselt középkori értékrendeken.
Ebben az időszakban lett tengeri nagyhatalom az Egyesült Államok. Az amerikai kormány 1853-ban expanziós politikájának megfelelően úgy döntött, hogy erővel vet véget a japán izolációnak és flottát küld a szigetországba. A sógunátus tehetetlennek bizonyult a robbanótöltetes ágyúkkal felszerelt sorhajókkal szemben és végül elfogadta, hogy amerikai hajók köthessenek ki a japán kikötőkben. Hamarosan Nagy-Britannia és Oroszország is hasonló egyezményeket csikart ki az országtól.
A tradicionális, bezárkózott Japán kénytelen volt nyitni a világ felé. A sógun lemondott és átadta a hatalmat a fiatal Meidzsi császárnak.
Az iparosodott Japán
Meidzsi idejében Japán őrült tempóban nyugatosodott. Megerősödött az ipar, vasutak, kórházak épültek, a hagyományos hitrendszert a természettudományok váltották. A japánok egyre inkább nyugati stílusban kezdtek öltözködni és viselkedni. Az évszázados tradíciókat alaposan felhígították az új kulturális áramlatok.
A nagyvárosokban amerikai mintájú szórakoztató-negyedek épültek. Tokióban a Sindzsuku Golden Gai, Oszakában a Sin Szekai a mai napig a harmincas évek Amerikájának japán változataként él tovább a felhőkarcolók tövében.
Meidzsi halála után, a húszas években megjelent a nacionalizmus és megerősödött a hadsereg. Japán a nyugati hatalmak agresszív gyarmatosító politikáját is lemásolta. Még száz év sem telt el az utolsó sógun bukása óta, de az ország egy erőtől duzzadó, iparosodott, fejlett technológiájú hódító országként lépett fel a kelet-ázsiai és csendes-óceáni színtéren.
Csúcstechnológia és képregények
A második világháborúban a japán imperializmus hódító politikája végül vereséget szenvedett. A szigetországot felperzselték, majd megszállták az amerikaiak. A porig rombolt, megalázott Japán a hihetetlen mértékű munkakultúrában és az erőltetett innovációban találta meg a talpraállás kulcsát. Ennek köszönhetően az ország a hatvanas évektől kezdve elképesztő fejlődésen ment keresztül, a nyolcvanas évekre a világ legfejlettebb technokráciájává vált. Óriási megapoliszok épültek, a csúcstechnológia sosem látott mértékben épült be a mindennapokba. Megjelent a Japánban addig ismeretlen társadalmi elidegenedés is.
Az amerikai hatások egészen különleges módon csapódtak le a modern japán kultúrában. Az országot sújtó földrengések és a második világháborús rombolás nyomán kialakult katasztrófaképzetek ideális táptalajt jelentettek ehhez. Megjelent a kaiju eiga, azaz a japán szörnyfilm kategóriája, amelynek állandó eleme a pusztítás, a városok lerombolása. A kaiju ega a színházakba is beszivárgott, a bunraku bábszínházakban Godzilla vitte a prímet. A nyolcvanas évektől a szörnyek átszivárogtak az animáció világába. Megkezdte hódító útját az anime (animációs stílus) és a manga (képregény).
A japánok ma képregényt olvasnak a metrón, a vonaton, animéket néznek a felhőkarcolókra helyezett óriáskivetítőkön és mangabárokba járnak, ahol animehősnek öltözött pincérek szolgálják ki őket.
Ahol a tradíciók még élnek
Ha az amerikai sorhajók érkezése óta alaposan át is alakult a japán kultúra, a tradíciók még mindig jelentős szerepet játszanak benne. A mono no aware, azaz a dolgok pátosza, a mulandóság iránti érzékenység, vagy a wabi-sabi, azaz a tökéletlenség szépségének szemlélete áthatja a mindennapokat. A zenélő, fűtött ülőkés hipermodern wc-kbe képregénnyel a hónuk alatt bevonuló, az automatákból kávét és szendvicset vásárló, kapszulahotelekben lakó, animebárokba járó japánok a nagyvárosok zen kertjeiben, a sintoista szentélyekben és a tradicionális teaházakban találnak megnyugvást.
Az ország legnagyobb ünnepe pedig a Hanami, a virágzó cseresznyefák szemlélése, amikor az élettel telt virágszirmok hullása a dolgok múlandóságát, egyfajta boldog szomorúságot idéznek fel a világ egyik legkülönösebb kultúráját megöröklő japánokban.
(Képek: Shutterstock)
