A lüderitzi vasút építése közben az egyik munkás, Zacharias Lewala, a vasúti sínek mellett lapátolva gyémántot talált a Namíb sivatagban, és jelentette a munkacsapat vezetőjének, August Stauchnak. A német munkavezető kellőképpen gyorsan eszmélve rövid időn belül megszerezte a bányászati jogot egy harminc négyzetkilométeres területre. Néhány hónap alatt több ezer karát gyémánttal tért vissza Lüderitzbe. Német Délnyugat-Afrikában járunk, 1908-ban.
A gyémántláz azonnal elindult. A felfedezés hírére a német gyarmati hatóságok a partvidék száz kilométeres övezetét zárt gyémántterületté nyilvánították a mai dél-afrikai határfolyó, az Oranje torkolatától egészen majdnem a Baktérítőig. A terület neve németül Sperrgebiet, azaz tiltott terület mind a mai napig. Addigra az Oranje folyót már minden szerencselovag ismerte. Dél-Afrika első gyémántjait ennek a medrében találták meg először mintegy negyven évvel korábban. Még ugyanebben az évben, 1908-ban megalakult a gyémántbányászat nyereségének lefölözésére létrehozott berlini társaság is.
A bányavállalatok részvényeit néhány év alatt felvásárolta egy Ernst Oppenheimer nevű gyémántkereskedő. Az első világháború végén, a német gyarmatbirodalom összeomlása után az ő kezébe került a délnyugat-afrikai gyémántvagyon, egy Consolidated Diamond Mines nevű vállalat részeként. A rövidebbet, mint mindig, minden gyarmaton, ezúttal is a helyi törzsek húzták. A gazdag lelőhelyen élő herero és más törzseket elüldözték, és legfeljebb munkásnak alkalmazták kedvezőtlen körülmények között.
Ne hagyd ki az országról készült átfogó tudástárunkat! Tapasztalt utazók hiteles és hasznos információi. Minden, amit Namíbia kapcsán tudni érdemes a látnivalókról, kultúráról és szafarikról. Megnézem!
Pezsgő, medence, frissen csapolt sör, de nem a helyieknek
A namíbiai partoknál talált gyémánt érdekessége, hogy a túlnyomó többsége ékszergyémánt, szemben a kevésbé értékes ipari gyémánttal. A lelőhely sem hétköznapi. A kristályokat a tengerpart teraszain fekvő, alig pár méter vastagságú kavicsos konglomerátum tartalmazza.
A gyémánt a szárazföld belsejében lévő kimberlitkürtőkben keletkezett. Majd a folyók (elsősorban a már említett Oranje) vize az óceán partjára szállította a többi hordalékkal, amelyet aztán a parti hullámverés felaprított, míg az ellenálló gyémánt idővel feldúsult a maradékban. Az évmilliók alatt a folyók sodrában és a tengerpart hullámai által kezelésbe vett kövek közül csak a legellenállóbbak nem törtek porrá. Így az itt talált gyémántok a lehető legjobb minőségűek. Amikor a partvidék megemelkedett, szárazra kerültek a gyémántot rejtő rétegek, amelyeket később több tíz méter magas homokdűnék fedték be.
A gyémántláz kezdetekor annyi kő hevert a Namíb sivatag homokjában, hogy a helyi munkások a földön térdelve-könyökölve szinte szó szerint átfésülték a területet, a nyakukban lévő zacskóba gyűjtögetve az értékes köveket.
A gyors meggazdagodás híre német bányászok és vállalkozók tömegeit vonzotta a gyarmatokra. Gyorsan megépültek az első városok. Természetesen német mintára, favázas épületekkel, kórházzal, tornateremmel, bowlingpályával, iskolával és színházzal, ahova még Európából is érkezett operaelőadás. Épült jéggyár és erőmű is, a vizet vonaton hozták Fokvárosból. Pezsgős partik, medencézés, ápolt gyep, frissen csapolt sör és polgári hétköznapok jellemezték ezeket az éveket, legalábbis a gazdagabb németek számára.
A gyémántláz hagyatéka
A szellemvárosok közül ma Kolmanskop a leglátványosabb és legkönnyebben elérhető, mindössze tíz perc autózás Lüderitztől. A város történelme meglehetősen rövid, összesen nem ért meg negyven évet sem. Néhány évvel a megalapítása után a környék gyémántmezői elkezdtek kimerülni. Az újonnan felfedezett területekről bányászott drágakő mennyisége leszorította a világpiaci árakat. Az 1920-as években pedig a több száz kilométerre délre feltárt lelőhelyek elszívták az összes munkaerőt, elsősorban Oranjemund környékére. Kolmanskop végül csak az 50-es években néptelenedett el teljesen, hogy az élők helyét átvegye a homok.
Pedig a gyémántláz kezdete elég látványos volt: 1912-ben az itt talált egymillió karát gyémánttal a világtermelés majdnem 12 százalékát adta. Az évtized végére Afrika egyik leggazdagabb településévé nőtte ki magát. Kizárólag az itt élő 300 német család, nem a helyi törzsek profitáltak ebből a fejlődésből.
Az 1980-as években a világ ma is legnagyobb bányavállalata, a Namíbiában és Botswanában számos bányát működtető De Beers helyreállította a sivatag által visszavett Kolmanskopot. Azóta szabadtéri múzeumként működik tovább. Namíbia számos Instagram-kompatibilis helyszíne közül az egyik legizgalmasabb. Az erre járók térdig-derékig érő homokban gyalogolhatnak át egykori otthonokon, miközben az ablakok alatt szarvas puffogóvipera tekereg. A házak ajtajait örökre kitárta a homok, ami egyben az összes megmaradt ablaküveget is opálosra koptatta az elmúlt évszázad viharai során.
Kolmanskop körül ma is, mint egy évszázaddal ezelőtt, a tiltott terület, a Sperrgebiet húzódik. A város látogatásához a bejáratnál lehet engedélyt beszerezni. A gyémántbányászat azóta távol került a kíváncsi tekintetek elől. A szellemvárossá váló egykori települések helyett ma már inkább a tengerfenékről, ipari módszerekkel nyerik ki a drágakövet erre a célra épített hajókkal.
(Fotók: Belényi Dániel)
