Amazónia a Föld legkiterjedtebb trópusi esőerdővel borított ökoszisztémája. Mérete Ausztráliáéval vetekszik. Az itt élő több millió állat-, és növényfaj jelentős része még ismeretlen. A dzsungelek mélyén máig több száz elzárt közösség él és a kanyargó folyókkal szabdalt végtelen erdők olyan ősi városok romjait rejtik, melyek felfedezése a modern szkennelési eszközöknek köszönhetően épp csak megkezdődött.
Amazónia a végtelen zöld otthona
Az Amazonas-medence a világ legnagyobb alföldje, a közel hétezer kilométeren át kanyargó Amazonas folyó több ezer mellékfolyóival pedig bolygónk leghosszabb és legbővizűbb folyója, mely a világ óceánokba és tengerekbe ömlő édesvizének negyedét szállítja.
Amazónia területén összesen kilenc ország osztozik, de közel 70%-a Braziliához tartozik. Az állandóan nedves, párás klíma és az egész évben magas hőmérséklet kiváló feltételeket teremt a növényvilág burjánzásához. Amazónia végtelen erdejeinek lombkorona-szintje annyira sűrű, hogy a napfény alig jut el a talajra, így az erdő mélye gyakran áthatolhatatlan. Ez a hely több, mint félmillió növény-, és közel hárommillió állatfaj otthona, de nincsenek pontos számok, mert folyamatosan jegyeznek fel új fajokat.
Amazónia különös lakói az anakonda gyermekei
Az Amazonas és mellékfolyói az esős évszakban gyakran kilépnek medrükből és elárasszák a part menti, alacsony fekvésű erdőket. Az itteni folyókon nem ívelnek át hidak. Bár építettek utakat az esőerdőben, ám ezek a folyópartokon véget érnek. Sok település ma is csak vízen érhető el, csónakokkal vagy kisebb hajókkal. Így itt maguk a folyók a legfőbb közlekedési útvonalak, lomhán kanyarognak a dzsungel mélyén, mint a hatalmas anakondák.
Amazónia végtelen dzsungelében nagyjából 400 különféle népcsoport, illetve törzs él, akik több, mint 300 féle nyelvet beszélnek. A nagytöbbségük teljesen vagy részlegesen kapcsolatban áll a külvilággal, de ragaszkodik őseik hagyományos életviteléhez. Ám egynegyedük távol tartja magát az idegen behatásoktól. Ők kizárólag a dzsungel erőforrásaira támaszkodva vadásznak, halásznak és gyűjtögetnek, illetve saját hiedelmeik és rituáléik szerint élik mindennapjaikat. Jellemzően mély, spirituális kapcsolatot ápolnak az erdők és folyók növényeivel és állataival. Csak Brazília területén 67 elzárt, illetve a civilizációtól távol maradó közösség található napjainkban.
Asháninkák
Amazónia vidékének egyik legnagyobb és legismertebb őslakos csoportja az Asháninka nép. Elsősorban Peru középső dzsungelében élnek, de kis csoportjuk Brazília nyugati részén is megtalálható. Számuk Peruban körülbelül 100 000, míg Brazíliában csupán 1 000 főre tehető. Hagyományosan égetéses – irtásos mezőgazdasággal foglalkoznak, de a vadászat, halászat és a gyűjtögetés is fontos szerepet játszik a hétköznapjaikban.
A történelem során az asháninkák sikeresen álltak ellen mind a szomszédos törzsek, mind az európai hódítók betolakodásának. A 20. század is sok kihívást tartogatott számunkra, mint például a Sendero Luminoso gerillacsoport támadásait. Napjainkban azonban újabb nehézségekkel néznek szembe. A brazil és a perui kormány kölcsönös megállapodása értelmében a területüket is érintő villamosenergia termelő duzzasztógátak építését valósítja meg.
A Tikuna népcsoport izolálja a serdülő lányokat
A Tikuna népcsoport a Solimões folyó vidékén, elsősorban Brazília, Kolumbia és Peru hármas határvidékén él. Közel 40 000 fővel ők alkotják a legnagyobb lélekszámú törzset a brazil Amazónia területén. Eredendően a folyóktól távolabb, izoláltan éltek, ennek köszönhetően nyelvileg és genetikailag is eltérnek a környező népcsoportoktól. Hagyományos életformájukat kézművességgel egészítik ki.
Híres a tikuna felnőtté avatási rituálé a pelazon, mely során az első menstruáció után a lányokat több hónapra elkülönítik a közösségtől, hogy ezalatt felkészítsék a nővé válásra. Testüket ilyenkor feketére festik, hajukat leborotválják. A szokást mára egyre kevesebben gyakorolják, ahogy őseik sámánisztikus hitét is lassan felváltja a kereszténység.
A víz forrásának népe: a Kayapo népcsoport
A Kayapo törzs körülbelül 12 000 főt számlál, és Brazília északi részén, Pará és Mato Grosso államokban él, többnyire a Xingu-folyó vidékén. Saját magukra a mebengokre elnevezést használják, mely annyit tesz, mint “a vizek forrásának népe”. Híresek gazdag testfestési hagyományukról és tollból, valamint egyéb természetes anyagokból készített fejdíszeikről. A kayapok is hagyományos égetéses – irtásos mezőgazdasággal foglalkoznak. Az egyik fő terményük egy széles körben elterjedt édesburgonya fajta, melyet róluk neveztek el. Japánban “caiapo” név alatt termesztik.
Kayapo törzs több környezetvédelmi mozgalomban is vállal kiemelt szerepet. Tiltakoznak az illegális bányászat és fakitermelés ellen. Egyes közösségeik sikeres nemzetközi összefogással érvényesíteni tudták területi jogaikat, és ma is aktívan küzdenek azért, hogy megőrizzék kultúrájukat és természeti környezetüket.
A Yanomami törzs megeszi a halottak hamvait
A Yanomami az egyik legnagyobb olyan őslakos népcsoport Amazónia különös világában, amely nagyrészt érintetlenül őrizte meg hagyományos kultúráját. Mivel elzártan élnek az őserdőben, csak az utóbbi évtizedekben kerültek komolyabb kapcsolatba a külvilággal.
A Yanomami törzs mintegy 35 000 főt számlál, és a brazíliai–venezuelai határvidék esőerdeiben él. Jellemzően a vadászat, a halászat és a gyűjtögetés mellett időszakosan kisméretű ültetvényeket is művelnek. Fából, pálmalevelekből épült, nagy, körgyűrű alakú közösségi házakban, úgynevezett shabonoban élnek. Ezek egyszerre szolgálnak lakóhelyként, közösségi térként és a rituális szertartások helyszíneként is.
A Yanomami sámánok hallucinogén főzetekkel segítik a kapcsolattartást a szellemek birodalmával. Az őseiket különös módon tisztelik. Az elhunytak testét levelekbe csavarva kiviszik erdőbe és hagyják, hogy a természet tegye a dolgát. Nagyjából egy hónap elteltével a csontokat összegyűjtik, porrá őrlik és egy részét banánból készült leveses étellel együtt megeszik. A maradékot egy szárított tökben félreteszik. Az elhunyt ruháit, használati tárgyait elégetik, nehogy ártó szellemek költözzenek beléjük. Beszélni egész évben tilos róla, ám amikor eljön a megemlékezés napja, a tököt a porított csonttal ismét előveszik, levest főznek és kalanlazgatás közben felemlegetik elhunyt rokonuk életének eseményeit.
Hol van Eldorádó?
Amazónia mélyén rejlő elveszett városokról és ősi civilizációkról szóló legendák régóta keringtek a köztudatban. Eldorádó története valószínűleg Francisco de Orellana hajdani spanyol hajós felfedezőtől származik, aki ezzel próbált expedícióira pénzt gyűjteni. Az aranyláz számos kalandort csábított Amazónia fülledt dzsungelébe, de az arany városra senki se akadt rá.
Tudományos körökben kialakult az a nézet, hogy Amazónia területe valójában egy zöld sivatag, ahol a sok esőzés miatt tápanyagban szegény talaj alakult ki, mely alkalmatlan arra, hogy egy nagyobb népességű, fejlettebb települést eltartson. A itt élő, archaikus életformát követő népek is néhány évente kénytelenek arrébb költözni, mert a az általuk művelt földterület kimerül. Így errefelé nincs értelme nagyobb városok nyomait keresni.
Ősi romok Amazónia mélyén
Ám az elmúlt években a lézer alapú távérzékelés (LIDAR) segítségével a kutatók jelentős felfedezéseket tettek. Bolívia és Ecuador esőerdeiben hajdan lakott települések, piramisok, földsáncok, csatornarendszerek és más, sűrűn benőtt építmények nyomaira bukkantak, amelyek arra utalnak, hogy ezek a területek egykor fejlett civilizációknak adtak otthont. Ezek látványát eddig eltakarta az áthatolhatatlan dzsungel, így repülőgépről se lehet látni őket.
A terra preta vagyis fekete föld felfedezése is ősi magas kultúráról árulkodik. Ez egyfajta mesterségesen feldúsított termőtalaj, melyet az őslakosok készíthettek faszén és szerves hulladék keverésével, így alakítva ki termékeny, kiskertekre emlékeztető területeket a látszólag meddő talajon.
Bár Eldorádó talán sosem kerül elő, Amazónia végtelen, máig feltáratlan esőerdei és ívesen kanyargó lomha folyói az itt élő, eddig elzárt törzseken túl, még bőven tartogatnak felfedezésre váró meglepetéseket.
